Előszó
Részlet a kötetből:
NAGY ZOLTÁN
A semmibe süllyedt Európa siratóinak nem egyféle a könnyük.
Van, aki az elmúlt idők dícsérőjének könnyét ejti, - laudator temporis acti - és van aki...
Tovább
Előszó
Részlet a kötetből:
NAGY ZOLTÁN
A semmibe süllyedt Európa siratóinak nem egyféle a könnyük.
Van, aki az elmúlt idők dícsérőjének könnyét ejti, - laudator temporis acti - és van aki százados éneket énekel, carmen saecularet s így pereg a könnye. Mert Janusnak két orcája van, az egyik a múltra mered, a másik a jövendőbe néz, a közelgő fény igézi: „Prospera lux oritur..."
Korfordulók költőinek értékét ez méri: ki siratja őket? Janus, a tegnap ünneplője, vagy Janus, a holnap várományosa...
Mert van, ki ma is él s mégis a mult a hazája. Ám vannak olyan holtak, kiknek sírgödrénél angyal áll őrt s elutasítja a siratókat, mondván: feltámadott!
Tenyésznek elavult élők s élnek korukból kinőtt halottak.
Halottak és gyászolók, művek és könnyek nem egyfélék, mult és hagyomány korántsem egy: van, kinek sírja zárókő s van, kinek sírköve monumentum, emlékjel, szobor.
Életnek lihegő szeretői! haldoklók vonagló kínja kap szaporázva friss levegő után közöttetek. Holtak néma sírgödre! tűz csap ki olyikból, forrás vize buzdul mélyeitekből.
Kétféle halott, kétfajta gyász... Mint kémcsöveket vizslató tudós, mint górcsőbe néző kutató, úgy vallatom könnyeimet.
Vissza