Álmok a romokon

Fülszöveg

„Amikor 1920. június 4-én aláírták a trianoni békediktátumot, a maradék hazában megkondultak a harangok. Szavára megdermedt az élet, az emberek lehajtott fejjel, szomorú szívvel búcsúztak a régi hazától, siratták meg a történelmi Magyarország földarabolását, területe kétharmadának elszakítását, magyar lakossága egyharmadának idegen uralom alá kényszerítését. A kollektív zokogás percei voltak ezek, a magyar nép talán akkor ejtette a legtöbb könnyet története során.
Költőink, íróink osztatlan egységben álltak poríg alázott népük mellé, azonosultak gyászával és fájdalmával. Világnézetre, pártállásra, esztétikai-poétikai felfogásra és stílusirányzatra való tekintet nélkül, szinte egy emberként kiáltották világgá az igazságtalan, megalázó döntés elleni tiltakozásukat. Sokatmondóan szemlélteti ezt például a Vérző Magyarország cimü, Kosztolányi Dezső által szerkesztett, reprezentatív antológia, mely az 1920-as években több kiadásban is napvilágot látott, és fölvonultatta a korabeli... Tovább

Fülszöveg

„Amikor 1920. június 4-én aláírták a trianoni békediktátumot, a maradék hazában megkondultak a harangok. Szavára megdermedt az élet, az emberek lehajtott fejjel, szomorú szívvel búcsúztak a régi hazától, siratták meg a történelmi Magyarország földarabolását, területe kétharmadának elszakítását, magyar lakossága egyharmadának idegen uralom alá kényszerítését. A kollektív zokogás percei voltak ezek, a magyar nép talán akkor ejtette a legtöbb könnyet története során.
Költőink, íróink osztatlan egységben álltak poríg alázott népük mellé, azonosultak gyászával és fájdalmával. Világnézetre, pártállásra, esztétikai-poétikai felfogásra és stílusirányzatra való tekintet nélkül, szinte egy emberként kiáltották világgá az igazságtalan, megalázó döntés elleni tiltakozásukat. Sokatmondóan szemlélteti ezt például a Vérző Magyarország cimü, Kosztolányi Dezső által szerkesztett, reprezentatív antológia, mely az 1920-as években több kiadásban is napvilágot látott, és fölvonultatta a korabeli magyar irodalom színe-javát.
Két évtized múlva, az 1930-as és az 1940-es évek fordulóján úgy látszott, hogy népünk ismét visszanyeri igazságát és méltóságát. Sorra tértek vissza az anyaországhoz az elszakított területek: 1938-ban a Felvidék déli sávja, 1939-ben Kárpátalja, 1940-ben Észak-Erdély, 1941-ben a Vajdaság. A kollektív sírás időszaka volt ez is, de nem a fájdalom, hanem az öröm könnyei hullottak ezrek és ezrek szeméből.
A magyar irodalom ebben az örömben is éppúgy osztozott, mint egykor a gyászban és a fájdalomban.
Az országgyarapítás eseménysorozata a Felvidék - Bornemisza Péter szóhasználatával: a Felföld - egy részének hazatérésével vette kezdetét 1938 novemberében.
Szabó Lőrinc igy fejezte ki az országrész visszacsatolásának mámoros, fölemelő élményét Az Ipoly ünnepén indító strófáiban:
„Csak sírj, anyám, sírj! Egyszerű és igaz szived átdobog a fiadéba. Sírj és ne szégyelld, hogy itt talállak térdre borulva a rádiónál:
én még nem tudtam sírni, de könnyeid
látva elöntött a zokogó öröm:
te voltál az igazi költő
abban a nagyszerű pillanatban."
Részlet a könyvből Vissza