Álmatlan nappalok

Fülszöveg

Birkás Endre új kötete az író regényeiből, korábbi írásaiból ismerős világot mutat be az olvasóinak. Sajátos, nagyon egyénileg látott, kietlen világ ez; fény és árnyék nélküli, esős nap vagy eső előtti borulat szórt fényében, melyben az alakok árnyalatok, éles kontúrok nélkül mozognak, egymáshoz csak egy adott helyzet külső kapcsolataival fűzve, viszonyíthatatlanul, cselekvésükben egyedül önmaguk mércéiként; egyedüli magányos kovácsaiként sorsuknak, aminek mégsem urai - anélkül azonba, hogy ugyanakkor bárki másnak alárendeltjei lennének. De ez a sajátos, élettelennek tűnő világ mégis él - sőt nagyon is erőteljesen, sokszor szinte önmagának is ellenére -, s abból, amit alakjai cselekszenek (vagy helyesebben, ami történik velük), az életnek egyfajta, mintegy fonákjáról látszó, de mégis teljes és reális képe bontakozik ki előttünk; mint ahogy végül hétköznapiság és eseménytelenség e sajátos keveredésével jellemzett, sokszor groteszk, de mégis olyannyira földhözragadtnak látszó alakjaiban is megérezzük az emberi valóság feszültségét. Sem sors, sem törvény, sem remény, sem reménytelenség, sem a magány, sem a közösségbe olvadás élménye nem befolyásolja őket: életük mindezek nélkül és mindezek ellenére egyszerűen saját természetét követve, illúziótlan, álmatlan nappalokon, ezek véget nem érő vánszorgásán át folyik tovább. A műben - az író e sajátos látásmódjával - ismerjük fel saját hétköznapjaink tükörképét is. Vissza