Bukaresti napló

Előszó

Volt egyszer egy másik Románia. Vagy inkább lehetett volna. 1989 decemberében mi is úgy hittük a bukaresti kolónián, hogy a románok elkezdenek egy másik, számunkra kedvezőbb történetet, történelmet. Akkor minden lehetségesnek látszott. Évek óta kint dolgoztunk a magyar nagykövetségen és a kereskedelmi kirendeltségen. A két kiküldetés ideje, öt és hét, összesen tizenkét év alatt sok ismerőst szereztünk magunknak. Románt is. Napi információkkal rendelkeztünk az országos elégedetlenségről. Benne éltünk a diktatúrában, egyfelől kivételezettként, másfelől állandó megfigyelés alatt. Hivatalos útjainkon „díszkíséret" járt nekünk. Ha pedig erdélyi magyarokat kerestünk fel, besötétedés után, eldugott helyen adtuk át a nekik hozott képeslapokat, folyóiratokat, könyveket. Vagy éppenséggel ennivalót, mosóport. Amit tettünk, az román szemszögből helytelen volt. (Egy időben magyarországi hanglemezeket sem volt szabad behozni Romániába.) Megsejtettük, milyen érzés „bűnösnek" lenni... Bujkálni a szekuritáté helyi megbízottai elől a moldvai csángó falvakban, néhány nap múlva pedig egy hivatalos rendezvényen tapsolni a Ceaucescu házaspárnak. Meg kellett szoknunk, hogy ez a kétarcúság hozzátartozik a mindennapjainkhoz. És elképzeltük azoknak a szorongását, akiknek nem lehet részük diplomáciai védettségben. A temesvári és az azt követő események idején egynek éreztük magunkat az utcára vonuló románokkal. A mi ujjaink is vé-betűt formáztak. Még most is magam előtt látom az önfeledten boldog románokat. Az egyébként mindig kíméletlenül hajtó kamionsofőrök széles mosolyát, a Tömösi-szorosnál felénk integető ortodox papokat, a Ladánk láttára sapkáját megemelő román parasztot. Addig legföljebb kődobás vagy paradicsom járt gépkocsinknak Románia országútjain. Sorra jelennek meg visszaemlékezések. Pergetik vissza a filmszalagokat, magnótekercseket. Pergetem én is visszafelé az eseményeket hat teleírt füzet lapjairól. Mert úgy gondolom, hogy minden adat, tény fontos lehet. Mert igazuk van ugyan a politika csinálóinak idehaza, hogy mi ott túlságosan belevesztünk a részletekbe, emiatt néha tán kissé pontatlanok az értékeléseink. De ők meg az európai „nagy vonulatok" bűvöletében torzítanak, mert nem ismerik azt a közeget, amelyikben a romániai magyarság él. Meg a kis- és nagypolitika játékszabályait Romániában. Olyan „apróságokat" is, amelyek adott időben és körülmények között befolyásolhatják a dolgok menetét. Valamiképpen a történelmet. A mi hétköznapi történelmünk itt-ott pontosabb képet adhat egy lejátszódott folyamatról... A romániai magyarság jövője tisztázatlan. Akárcsak az a kép, amelyet róla alkotott a szűkebb és tágabb közvélemény, nem utolsósorban az utóbbi években Magyarországra áttelepülő vagy menekülő, ideiglenesen itt tartózkodó, feketén is munkát vállaló erdélyi magyaroknak köszönhetően. A magyarországi „erdélyi lobbytól" már-már nem látni Erdélyt... Vissza