Csak tudnám, hogy csinálja

Fülszöveg

Ismerjék meg Kate Reddyt, aki befektetési alapkezelő, két kisgyermek édesanyja. Öt különböző időzónában kilencféle devizát tud átszámítani, és képes fél óra alatt megfürdeni, felöltözni, a gyerekeket megmosdatni, felöltöztetni és elindulni otthonról. Kate krónikus időhiányban szenved, úgy számolja a másodperceket, mint más a kalóriákat. Folytonosan rohan egyik értekezletről a másikra, észben kell tartania a jelentéseket az ügyfeleknek, a gyerek születésnapi tortáját, a tengerentúli telefonhívást, a betlehemes játékot, megnézni a Dow Jones-indexet, intimtornát végezni, időt szorítani a szexre. Mindehhez adjunk még hozzá egy számító nevelőnőt, egy ausztrál főnököt, aki úgy bámulja Kate mellét, mint árut a kirakatban, egy szenvedő - valóban szenvedő - férjet, egy csöndesen rosszalló anyóst, két követelőző gyereket és egy elektronikus szerelmet. Kate annyi labdával zsonglőrködik, hogy valamelyik egy napon elkerülhetetlenül leesik a földre.
Allison Pearson regénye egyszerre könnyfakasztóan humoros és fájón szomorú. Az írónő mély megértéssel ábrázolja a dolgozó anyák bűntudatos életét, az önvádat, a nevetséges kis csalásokat, a kimerültséget, a kétségbeesést. Metsző iróniával, ragyogó stílusban mutatja be a dolgozó anyák dilemmáját a 21. század elején.
"18:09 Ha az anyósomékhoz megyünk északra, a kocsiba való bepakolás legalább két órát vesz igénybe. Az első órában Richard a csomagtartóba kirakószerűen beleilleszti a gyerekek holmiját. Aztán eljön a pillanat, amikor keresni kezdi a tetőcsomagtartó kulcsát. A csomagtartó úgy terpeszkedik a kocsink tetején, mint egy lefordított csónak. - Hová tettük, Kate? - Richard tíz percen át káromkodik, és minden fiókot kiürít a házban, majd megtalálja a kulcsát a zakója zsebében.
Miután Rich azt mondja nekem, hogy "most azonnal" rakjam be a gyerekeket a kocsiba, húsz percen át eszelősen kirámol, hogy "biztos legyen benne", betette a sterilizálót, amiről "biztosan tudja", hogy a pótkerék mellé rakta. Ezt ba... megekkel tarkított, dühödt visszapakolás követi. Ilyenkor minden csak úgy be van gyömöszölve, a kimaradó darabok pedig elöl és hátul akárhová kerülnek, ahol hely van. A pelenkázó, az összecsukható etetőszék, a hordozható járóka. Cumisüvegek, termoszok. Hálózsákok, Emily takarója - egy rémséges sárga gyapjúgombolyag, ami úgy néz ki, mintha több ízben áthajtott volna rajta egy autó. Mi mindig egy egész állatkertre való alvóállatot viszünk magunkkal, ha utazunk, mert itt van Ben imádott Zsebibabája, egy bárány és egy fejdíszes víziló meg valami hangyászsün féle és Ben cumijai (mindeképpen eldugandók Rich szülei elöl). Emily meglepetése, a hörcsög is a csomagtartóban lapul.
Emily és Ben be vannak szíjazva a hátsó ülésre, akár a kilövésre váró űrhajósok. Eleinte csak civakodnak, de ez nemsokára átmegy verekedésbe. Egy gyengeségi rohamomban - mikor legyek én erős? - kinyitottam a csokival teli mikulásdobozt, és adtam nekik egy-egy fóliába csomagolt darabot, hogy nyugton maradjanak. Ezért Emily, akin negyedórája még fehér kezeslábas volt, most úgy néz ki, mint egy dalmatakölyök, a szája körül sötétbarna és mindenütt máshol barna pöttyök.
Richard, aki hősies közönnyel tűri ivadékai tisztasági fokát és általános megjelenését az év tizenegy és fél hónapjában, hirtelen megkérdi tőlem, miért néz ki így Emily és Ben. Mit fog gondolni majd az anyja?" Vissza