Állattani Közlemények I.

Előszó

A letűnt évszázad második felét a tudományos törekvések ihletes komolysága, a tudás anyagának beláthatatlan felszaporodása és egy új világnézetért vívott óriási küzdelem jellemzi.
Száz éve, hogy a nagy Lamarck a fejlődési törvény alapelveire rámutatott; ötven éve, hogy Darwin halhatatlan szelleme a kiválás tanával kulcsot adott kezünkbe, mely megnyitotta előttünk a fajok keletkezésének nagy mysteriumát és harmincz éve, hogy az ember származásáról írt művével beillesztette a zárókövet világraszóló alkotásába.
Ezzel ledőltek a korábbi évszázadok eszmebálványai és testet öltött, a mit Hume: a merész kétkedő, korának mélységes gondolkodója: Kant és afranczia encyclopaedisták még csak óhajtva sejtettek. A speculativ bölcselkedés hantján a természettudományos philosophia életerős fája sarjadzott ki és mindeneken diadalt ült az evolutio nagy eszméje.
Az eszme él és fényét ráhinti minden tudomány útjára, bevilágít gondolkodásunk egész rendszerébe s a művészet és a társadalmi élet minden rétegébe, azonban alkotórészei még mai napig sem illeszkedtek össze teljesen, sőt ellenesei is vannak, kik majd emezt, majd amazt a sarokkövét feszegetik, a nélkül, hogy meg tudnák ingatni.
A míg egyesek a természetes kiválás mindenhatóságát, addig mások a hatástalanságát hirdetik. Sokan a szerzett tulajdonságok átszármazását a fajok variálásának alapföltételéül tekintik, mások ellenben tagadják, hogy az egyéni élet folyamán szerzett változások öröklődnének. Azonban ezek az ellentétek is csak az evolutio tünetei, nemkülönben az a számos elmélet is, melynek segítségével a búvárok az öröklés titokzatos törvényeit törekedtek megfejteni... Vissza