Állapota életveszélyes

Előszó

Részlet a könyvből:
Beköszöntött a tavasz. A népliget fáin már fakadozni kezdtek a rügyek és velük együtt megjelentek a kavicsos utakon a kis emberpalánták is. Az első melegebb napsugár kicsalta a külvárosok gyermekhadát a népligetbe és a hosszú tél után kettős örömmel száguldoztak egymást kergetve, kiabálva, hancúrozva és élvezték a szabad levegőt, az arany szabadságot.
Doboz Péternét is kicsalták a napsugarak. Maga előtt tolta az egyszerű gyermekkocsit, amelyben ott feküdt imádott kisfia, a Jancsi. A kocsi mögött néhány lépéssel bandukolt Doboz Péter, az apa, az állástalan magánhivatalnok. Sovány arcán, épp ugy, mint a feleségéén, meglátszottak a tél nélkülözései, de azért mindaketten vidámak voltak, mert nem vesztették el bizalmukat egymásban és az életben.
Dobozné hátraszólt az urának:
- Péter, én előremegyek a gyerekkocsival, mert itt a játszótér környékén éktelenül kiabálnak a gyerekek. Még fel talál ébredni a Jancsi.
- Jól van szivem, csak menj, - felelte Péter - én is mindjárt utánad jövök.
Doboz Péter azért nem ment mindjárt feleségével, mert rettenetesen szerette a gyerekeket és még egy kicsit nézegetni akarta a játszadozásukat. Fel is kapott egyet a kis kölykök közül, akinek pufók képe legjobban megtetszett és össze-vissza csókolta.
- Három-négy év múlva ilyen lesz Jancsi is - mondta magában elégedetten, miközben eleresztette a kissé ijedt gyereket. Közben az asszony már jó darabot ment előre arra, ahol bürüsödnek a népliget fái. Vissza