Előszó
Búsongás és jajongás nélkül, csak a tények kellette érzéseimet bocsátom itt közre -amolyan zenei felütésként, mint amikor levegőt vesz az énekes-, egy olyan elemzés, egy olyan koncepció elé, amely szintén jajongás és búsongás nélkül mutat rá egy mindezidáig elmaradt, következetes, a múltban gyökerező, a valós értékeket megőrző és azt felhasználó ilyen-olyan fejlődésünkre. I vidéken, de főleg a falvakban élők életminőségének változásáról, ha úgy tetszik polgári átalakulásáról van szó. Tudom, ez a fejlődés az ő részükről nem elhatározás kérdése most sem és nem volt az a múltban sem. Ok mint mindig, válaszolnak a környezetük szavára, mind a természet változásaira, mind a társadalom cselekedeteire. Ha a mindenkori hatalom olyan lépésre szánja el magát, amely nem erőszakolja meg a fejlődést, akkor biztos lehet abban, hogy a vidéken élők, a mezőn gazdálkodók nem hagyják ki az t előttük lévő lehetőségeket. Évtizedek múltán pedig visszatekintve megállapíthatjuk majd, hogy a vidéki lakosságunk -a ma divatos szóval élve-polgárosodásának kezdete ekkor és ekkor vált felismerhetővé. A visszatekintés azonban több nagy szakaszat ölel fel.
Ismert a történelemből, hogy hosszú évszázadok óta különféle nehézségeket jelentő sorscsapások kísérték a magyar vidék meg-megújulását. Időnként fel-felcsillant a remény, hogy na, talán most ízig-vérig elkötelezett vezető jön, aki elismeri a földeken gazdálkodók vérrel, verítékkel megdolgozott jussát. Aki irigység nélkül veszi tudomásul, hogy a föld, bár egy egész népet, országot tart el, különleges státusánál fogva mégis az őt „megszelídítő" ember birtoka. Különleges azért is, mert akik a biológiai anyaggal, élő szervezetekkel dolgoznak, számukra a természet szabja meg a munkaritmust, de sokszor a munkavégzés valamennyi feltételét is. A föld otthont ad, élelmet, közös sorsot, és olyan törvényt, amit egyetlen korábbi kornak egyetlen fejedelme, királya, kormánya, pártvezetője sem ért be soha. Mert hiába háborúznak rajta, vagy vezetnek be demokráciát, vetni vetni kell. És mindig ugyanakkor kell, ha borús az idő akkor is, ha fúj akkor is, legyen háború, vagy béke, akkor is. Ha netán megtiltanák, akkor is. A szántóföldön is érvényes természet-diktálta törvényeket csak egyetlen ember érzi igazán. Méghozzá az, aki onnan, aki közvetlenül belőle vétetett. Aki megtanulta, melyik magot mikor kell vetni, ha annak termését is akarja. Olyan gyökér ez, amit eltépni soha nem lehet. Ezen a gyökéren táplálkozik a legbensőbb magyar lélek is, legalábbis itt, a Kárpát-medencében.
Vissza