Előszó
Az állampolgári ismeretek iskolai oktatása elengedhetetlen része a demokráciára nevelésnek. Ennek szellemében kap helyet e műveltségterület a 2000/2001-es tanévben életbe lépő kerettantervi szabályozásban.
Az állampolgári ismeretek népszerűsítéséért, tantervi bevezetésért 1994-ben életre hívott Civitas Egyesület is ezt a távlati célt tűzte maga elé, amelynek érdekében olyan iskolai programok szervezését határozta el, amelyek elősegíthetik a fenti célok megvalósulását.
Az elméleti alapvetés szerepét betöltő pedagógiai konferenciák, valamint a téma speciális módszertanát kialakító tanártréningek mellett ezt a szándékot testesítette meg az 1996-ban megalapított „Polgár a Demokráciában" nevű országos középiskolai verseny és az általános iskolai korosztály közéleti aktivitását fejlesztő, 1998-ban alapított „Polgári Kezdeményezések Programja".
A két program - az eltérő korosztály speciális fejlesztési lehetőségei miatt - más-más módon próbálja elősegíteni az állampolgári ismeretek elsajátítását. A „Polgár a Demokráciában" program akadémikus jellege miatt a hagyományos tanulmányi versenyekhez áll közelebb, míg a Polgári Kezdeményezések Programja" egy közéleti probléma kreatív körüljárásával és a probléma megoldását szolgáló javaslat kidolgozásával speciális gyakorlati tevékenységre ösztönzi a diákokat.
Ez a feladatgyűjtemény több szállal kapcsolódik a „Polgár a Demokráciában" versenyhez, hiszen tartalmazza azokat a tesztfeladatokat is, amelyeket a versenyzők írásbeli feladatként oldottak meg, és amelyekkel számot adtak felkészültségükről, lexikális tudásukról az alkotmányosság, az emberi és kisebbségi jogok, valamint a politika témaköréből.
A feladatgyűjtemény azonban szándékunk szerint nem csak a leendő versenyzők, felkészítő tanárok számára készült, hiszen haszonnal forgathatják azok az állampolgári ismereteket tanító kollégák is, akik az ismeretek átadásában játékosabb módszereket kívánnak használni, illetve ajánlott olvasmányokon alapuló, szélesebb spektrumú, biztos tudást szeretnének nyújtani tanítványaiknak.
Jó munkát, hasznos időtöltést kívánunk!
Eich László
Vissza