Államkapitalizmus Magyarországon

Előszó

A kelet-európai országok egy részében mintha nagyon régi közgazdasági eszmék reneszánszát látnánk, amelyek valaha elleneztek mindenfajta állami beavatkozást a gazdasági életbe és az állami tulajdonnak még a gondolatát is elutasították. Az állami tulajdon privatizálására tett lépések egy eszme visszahatásának tűnnek, amely az államkapitalizmust a szocializmus "előcsarnokának" minősítette; egy politikai lépés - a proletárdiktatúra megvalósítása és az "előcsarnokból" máris átléptünk a szocializmusba. Megfordítva tehát: lel kell számolni mindenfajta állami tulajdont, hogy visszatérhessünk a szabad magángazdálkodás - a liberalizmus - világába, mégha ezt a világot túlságosan is hatalmas monopóliumok - országnyi gazdasággal és politikai hatalommal rendelkező világcégek - uralják is. Ez a logika nem számol a tényekkel: a legliberálisabb országokban is vannak állami tulajdonban jelentős vagyonok (földek, bányák, vasutak, ipari és kereskedelmi vállalatok, pénzintézetek, oktatási és művelődési intézmények stb.) Ezeket viszont mintha átengedné a szabad vállalkozás az államnak és más közületeknek, azt a látszatot keltve, mintha ténylegesen kinőttek volna a szabad vállalkozás kereteiből, bár nem képviselik semmiféle szocializmus „előcsarnokát"!
Az állami tulajdonnak mint valamiféle beavatkozásnak fiziokrata-ízű elutasítása természetesen nem rendelkezett az anarchizmus elvi következetességével, vagyis elismerte az állam létét mint valamiféle „éjjeli őr" fontosságát, mi több: még az angol klasszikus közgazdák liberalizmusa is nagyon jól megfért az állami protekcionizmussal, különösen, ha az a szabad gazdálkodás infrastrukturális előfeltételeinek biztosításában, megteremtésében nyilvánult meg, maga az állam, a közület nem kívánt semmilyen formában a magángazdálkodás területére mint vállalkozó benyomulni, versenyt támasztani, vagy éppen valamilyen monopólium formájában a magángazdálkodást végképp kiszorítani. Aztán nemcsak a liberális gazdálkodás fogyatékosságaira derült fény. hanem az is kiderült, hogy a „közületi vállalat" - az államkapitalizmus - is jól beleilleszkedik a szabad gazdálkodás kereteibe, mi több: egyes területeken kifejezetten pótolni képes a magánvállalkozást. amelyet túlságosan a jövedelmezőség szempontjai vezérelnek a beruházásoknál. Ez mutatkozott meg elsősorban a vasutaknál, de a „forgalmi gazdaság" más területein is. A magyar nemzetgazdaság magánszférája is élvezte a vámpolitika, az iparfejlesztés nyílt protekcionizmusai, a jelentős adókedvezményeket, az. államvasutak előnyös tarifáit, az állami szénbányák energia-árait, az állami mezőgazdasági üzemek kísérleti eredményeit, az állami postatakarékpénztár szolgáltatásait, az államháztartás közvetlen és közvetett tőketársulásait és különféle jelentékeny szubvencióit a költségvetésen kívüli alapokon keresztül, miközben éles irodalmi támadásokat találunk a lapokban az államkapitalizmus nyílt és burkolt formái ellen - jobb- és baloldalról egyaránt. Vissza