Alkonytól hajnalig

Előszó

Részlet:
Ha kinézek az ablakomon, zöld fenyőket látok, kék eget és fehér hegycsúcsokat. A völgyben széleshátú parasztházak bujnak egymás mellé, mint a pletykálkodó asszonyok és a méregzöld legelőn tarka tehenek kérődznek. A terrasz jobboldaláról jól látom a tavat is, mely most síma és kék, mint a havasi ég felette. Nagyon szép, tiszta, napos idő van és kis, fehér csónakok úszkálnak a tavon. A völgyben mindenütt virágzanak az almafák. Tavasz van, alpesi tavasz: alkonyatkor hallom a csendben a tehenek kolompját és a pásztor jódlizását. Sok és sokféle tavaszt láttam életemben, de sehol sem volt olyan szép ilyenkor, mint itt, a hegyek között.
Ülök a terraszon a napfényben. Olyan jó ez a meleg, erős tavaszi napsütés! Szinte érzem, hogyan hatolnak a napsugarak a bőröm alá. A nagy fényesség sokszor vakítja a szememet, de nem használok napszemüveget. Kár lenne, ha a szemvédő otromba sárgája, vagy zöldje megfosztana a pompás színek élvezetétől. Béke van körülöttem és ebben a békében és csendben sokszor jutnak szembe azok a hosszú esztendők, amikor minden volt körülöttem, csak éppen béke nem. Alkonyatkor rózsaszínű lesz a hegyek orma és a faluból idehallatszik a harangszó. Úgy érzem, nekem is szólnom kell e mégegyszer, mielőtt itthagynám ezt a szép világot, melynek annyi örömet köszönhetek. Örömet? Istenem, voltak rossz óráim, sokat szenvedtem néha és most, amikor itt ülök a terraszon, arccal a tó felé és a világról beszélek, be kell vallanom magamnak: ez a világ alaposan megváltozott. Nem merek ítéletet mondani, jobb lett-e, vagy rosszabb a réginél, de mindenesetre egészen más. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy vallomásom a régi világ utolsó üzenete lesz az újnak, melyet nem értek egészen, de azért szeretek. Remélem, meg fog érteni. Ki tudja, talán a régi világnál jobban.
Vissza