Álkérészek

Előszó

A sötétbarna és fekete, sárgásbarna és halványzöld színű álkérészek jól ismert tagjai a rovarvilágnak. Könnyen felismerhetők hosszú szárnyaikról, amelyek nyugalmi helyzetben vízszintesen egymáson fekszenek és testüknél jóval hosszabbak. Aránylag nagy méretű fejük (caput) hát-hasi irányban erősen lapított, széles, s leginkább a vízifátyolkákéhoz (Megaloptera) hasonlít; felülről nézve széles, ovális és legfeljebb elülső részén kissé kihúzott. Szájrészeik jól fejlettek, ez ragadozó életmódjukkal függ össze. Alsó ajkuk (labium) álltőből (submentum) és állból (mentum) áll. Az áll elülső-oldalsó szegélyén helyezkedik el a külső ajakkaréj (paraglossa), elülső szegélyén pedig a belső ajakkaréj (glossa). A külső és belső ajakkaréjok mérete és arányai a határozásokkor jól felhasználhatók. Az alsó ajak oldalsó szegélyeiről ízelt tapogatók, az ún. ajaktapogatók vagy alsó ajki tapogatók (palpus labialis) erednek, ezek rendszerint 3-ízűek. Állkapcsuk (maxilla) több részből áll: a sarokíz vagy tőíz (cardo) erőteljes, jól fejlett, alapja széles; belső vagy középső felszínén ered az állkapocsnyél (stipes), amely olykor rövid, néha alig, vagy nem is látható. A hazai fajok nagy részénél azonban kissé hosszabb, mint széles. Ennek elülső-külső szegélyén ered a külső karéj (galea) és elülső szegélyén a belső karéj (lacinia). Az állkapocsnyél oldalsó szegélyén erednek az állkapcsi tapogatók (palpus maxillaris), amelyek 5 ízből állnak; az egyes ízek hossza és a többihez való aránya különösen a nagyobb rendszertani egységek elkülönítésére használható fel jól... Vissza