Alkalmi mesék idegbeteg fölnőtteknek (dedikált példány)

Fülszöveg

A javíthatatlan akasztófavirág író-poéta tizenharmadik kötete kétségkívül a legkomolytalanabb az eddigiek közül. Bár az OJD-től megszokott módon a könyvben csak úgy orjáznak az irodalmi és nyelvi bravúrok, a felnőttmesék elsődleges és vállalt célja a polgárpukkasztás és a könyörtelen kacagtatás. Micimackó székely góbévá vedlik, a kis herceget kíméletlenül seggfejbe rúgják, a népmesék hősei irdatlan lőcsükkel forgatják föl a világot, mindent megtudunk a poétaóriások ivargerendájáról, és végül Jessica Albát is beszippantja a pajzán költői örvény. Nem feltétlenül egy nőegyleti olvasmány, s ha véletlenül ép idegrendszerű olvasója akad, mire a végére ér, garantáltan idegbeteggé röhögi magát.
- Azta, de eleresztette kijed a gyeplőt, Mackó uram - pattant fel Kanga asszon. - Há mit mind képzel? Hogy elvált fehérnép mindenre kapható? Hogy csak úgy béállít ide, egy pukétával, mormog néhány mézes szót, s máris kiküpülöm a lőcsit? S aztán kimosom a szaros gatyáját, s szülök magának egy szekérderék medvét, erszénnyel, hogy legyen miben vigyék a mézesbödönt az óvodába?
(Misimackó)

De miféle népek lakják Gölöncsért? Kik azok, akik ily zordon környéket választottak hazájokul?
Ők a hírhedt csíki székelyek.
Termetük szálkás és izmos, mellük szőrös, szemük vérben forog, zsebükben beretvaéles bicska, övükben fejsze.
Aztán a férfiakról ne is beszéljünk...
(Véres képeslap Erdélyből, avagy a gölöncséri veszedelem)

Szendrei Júlia, midőn először szembesült a jószággal, elsápadt.
- De Sándor! Én szívbajos vagyok!
Mire Petőfi:
- Nem baj. Majd itt-ott megkerüljük.
(Petőfi fütyköse) Vissza