Előszó
Részlet a könyvből:
Csányi Vilmos: Egy jó szokás története
Egy ilyen biológust, mint én, nemcsak az érdekel, hogy a dolgok éppen hogyan is vannak, tehát például az, hogy az ember, ez az ismert...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Csányi Vilmos: Egy jó szokás története
Egy ilyen biológust, mint én, nemcsak az érdekel, hogy a dolgok éppen hogyan is vannak, tehát például az, hogy az ember, ez az ismert emlősféle, imádja a vizet. Szeret mosakodni, pancsolni, lubickolni, fürdeni, zuhanyozni, fürdőzni, strandolni, úszkálni, úszni négyszer százat, búvárkodni, vagy akár csak lábat áztatni egy nagy lavórban. Ezek mind nagyon érdekes viselkedésformák, de a legizgalmasabb az, hogy miért? És itt ne a közvetlen kiváltó okra tessenek gondolni, tehát arra, hogy piszkos volt, azért mosakszik vagy a víz alatt nagyon szép színes halak úszkáltak, és azért ment a víz alá, hogy közelebbről megnézze őket. Nem, ezek a közvetlen okok ugyan szintén vizsgálatra érdemesek lehetnek, de az igazán izgalmas kérdés az úgynevezett végső okok mibenléte. Miért kedveli ez a lény a vizet egyáltalán? Nehogy azt higgyék, hogy ez a dolog magától értetődő. Egyáltalán nem az. Látott már valaki strandoló csimpánzokat vagy gorillákat? Hogy legközelebbi rokonainkat említsem. Ugye nem? Nem is olvashattak, hallhattak ilyenekről, mert a kedves rokonok mérhetetlenül utálják a vizet. De nemcsak a közelebbi, hanem a távolabbi rokonság is így van ezzel. A majmok vízkerülő állatok. Kivételek persze vannak, hogy a szabályt erősíteni lehessen. Van egy hosszú orrú majom, amely a dél-kínai sós mocsarakban szeret úszkálni. Kínai halászemberek mesélik, hogy néha kisodródik a nyílt tengerre és ilyenkor órákig is képes a vízen fennmaradni, de ha meglát egy halászbárkát, akkor felkéredzkedik rá. No, nem valami tolakodó rimánkodással, hanem nagyon is méltóságteljesen. Felmászik a bárkára és meghúzódik egy az emberektől távoli sarokban, folyamatosan szemmel tartva őket. Tökéletesen megértem ezt az óvatosságot, nyilván azt gondolja, hogy azért, mert ezek előbb kapták el ezt az úszó fadarabot, remélhetőleg még nem gondolják a magukénak, de hát soha sem lehet tudni, többen is vannak, jobb a békesség, és amikor a part közelébe érnek, felszabadultan sóhajtva, hogy megint megúszta, egy csukafejessel elválik tőlük.
Vissza