Tizian fia

Előszó

Részlet a könyvből:
Az 1580-dik esztendő február hónapjának egyik hajnalán egy fiatalember bandukolt keresztül a Piazzettán, Velencze városában. A fiatalembernek meglehetős rendetlenségben volt a ruházata; barettja, melyen szép skárlátpiros szinű toll lengett, egészen le volt húzva a füleire. Hosszú lépésekkel haladt a Riva degli Schiavoni felé, köpönyegje és kardja hanyagul lógott rajta, ő maga pedig meglehetős megvetéssel lépkedett keresztül a földön alvó halászembereken. Odaérve a Ponte della Pagilá-hoz, a fiatalember megállott és körülnézett. A hold éppen lenyugodott a Giudecca mögött és a hajnal legelső aranysugaraival vonta be a dogepalotát. Egy szomszédos palazzzo-ból időről-időre ragyogó fényben uszó sűrű füstoszlopok emelkedtek ég felé. A Doge-palota börtönei mellett elhúzódó keskeny lagunát gerendák, épületkövek, óriási márványdarabok és nagymennyiségű törmelék boritotta: egy gazdag patriczius házát épp az imént pusztítá el a tűzvész, közepette a viznek. A még parázsló romokból minden perczben sziporka-kévék törtek elő és a komor világításnál egy fegyveres katonát lehetett látni, aki a vész szinhelyén őrködött. A mi fiatalemberünkre azonban ugy látszik nem hatot sem a pusztulás látványa, sem a mindig ujabb szinárnyalatokban tündöklő égboltozat szépsége. Kis ideig a látóhatárra nézett, mintha káprázó szemeit akarná kipihentetni; de a nappali világosság úgy látszik kellemetlen érzelmeket ébresztett benne, mert a köpönyegjét hirtelen szorosabbra fogva futva ment tovább. Vissza