Visszhang

Fülszöveg

A szerző írja önmagáról:
"Az eszményi kritika talán egyszerre parafrázis és paródia. Parafrázis - azaz utánzás, teljes belső azonosulás a művel, műfordításszerű fogalmi változat. És paródia - azaz távolságtartó fürkészés, külső ránézet, a műben rejlő abszurd lehetőségek kibontása és rákérdezés ezekre. A kritika eszerint majdnem a lehetetlen kívánja művelőjétől. Németh László "bukott költőnek" nevezte önmagát, aki költői talentumát kritikákba "ölte". Ez a "bukottság" nem a tanulóévek vizsgáin elvérzett költőre utal. Úgy vélem, "bukott angyalt" is mondhatott volna: a kritikus a lópatájú kételkedés ördögévé vedlett ki a teremtés költői angyalszárnyaiból, mielőtt még felszállhatott volna. Diabolikus természete abban áll, hogy erősebben hallja magában a "miért" kérdését, mint a "mit" és "hogyan" ösztönzését. Vigasztalódni Lucifer nevével próbál, ami fényhozót jelent. Vigyáz azonban, hogy a "felvilágosító" fáklya ne perzseljen, ahol világítani kell, s ne vakítson, ahol látni és láttatni kell. Illyés Gyula mondja: "Nem lehet az tisztességes ember, aki a verset abbahagyja: az igazmondást hagyja abba."
Én úgy képzelem, a kritikus olyan ember, aki - mint Németh László is - a versírást abbahagyhatta, de az igazmondást nem. A mások verseiben kimondott (vagy elhallgatott) igazságra kíváncsi. Az igazságra, mely hol a szépség fejedelmi ruháját, hol a rútság koldusgúnyáját ölti magára. Érette és miatta, kedvéért és végette fog ő is tollat, s végzi a munkáját, mely ritkán szép és ritkán rút - ám az igazságra, tőle telhetően, számot tart."
Alföldy Jenő 1983-ban adta közre Élménybeszámoló cím alatt kritikáinak, tanulmányainak gyűjteményét a hetvenes évek magyar költészetéről. Visszhang című új kötetének kritikái, tanulmányai, esszéi és vitairatai, ugyancsak főként a magyar lírával kapcsolatosak, ám most tágabb körben mozog a szerző, irodalomtörténészi és kritikusi eszményeit nagyobb példatár segítségével fogalmazza meg. A József Attila-díjas kritikus leggyakrabban az Élet és Irodalom hasábjain fejti ki mindig magvas, átgondolt véleményét a magyar irodalom jeles szerzőiről és műveiről, s kritikáit, tanulmányait mindig felelősség, esztétikai tisztázottság és az újra való nyitottság igénye jellemzi. Jelentős mérföldkő ez a gyűjtemény Alföldy Jenő pályáján, mert világosan és makacsul felmutatja azokat a maradandó értékeket régebbi és újabb irodalmunkból, amelyek mintegy meghatározzák a jövendő irodalmának útjait, lehetséges irányait is. A "tartalmas" irodalom iránti szeretetteljes elkötelezettsége, őszintesége és világos okfejtése miatt Alföldy Jenőt minden bizonnyal szívesen olvassák azok is, akik egyébként nem ismerik mélyrehatóan az elemzett szerzőket és műveket: az ő számukra a kritikai visszhang irodalmi kalauzként is szolgálhat. Vissza