Előszó
Újabb évtizedbe lépett a csongrádi Alkotóközösség antológiája. Eddig tíz alkalommal jelent meg Pintér Lajos költőtársunk verséből kölcsönzött, Üzenet társainak címmel. Ettől az évtől kezdődően - az állandó alkotók véleményezése alapján - Alföldi paletta mutatja be az írók és lírikusok alkotásait. A címbéli váltás nem azt jelenti, hogy továbbra már nem szeretnénk üzenni az olvasónak, a társadalomnak, a hatalomnak, az ellenzéknek, hiszen az alapvető cél nem változott: az írástudó legyen a nemzet lelkiismerete, amely mindig és mindjobban furdal. Igen furdal és nem furkálódik, - mint Bárányi Ferenc megfogalmazta -, hiszen feladata a jelenségek feltárása és bemutatása, a megoldás irányainak megvilágítása, nem pedig a mindennapi harcok sarának összegyűjtése.
Az Alföldi paletta szeretné megmutatni azt az irodalmi sokszínűséget, amelyet a mai magyar kortárs művészet képvisel. „Az alkotóközösség köré csoportosuló írói, költő gárda, nem akarja megadni magát a kisvárosok ködös szürkeségének, a rálegyintős vidéki rokon-státus bekebelezésének. Hiszi és igenis reméli a kor eljövetelét, amelyben a józsefattilai, mikszáthi, aranyjánosi hagyományoknak megfelelően rangja és elismertsége lehet az irodalomnak, függetlenül fővárosi, vagy vidéki születésének körülményeitől. Rendíthetetlenül hisz a leírt, a kimondott szó erejében, s az írói, költői formák szabad alkalmazásának létjogosultságában.
Nincs meggyőző érv elvetni klasszikus formákat, s a modernkedés kedvéért egyedüli kívánatosként feltüntetni eleddig ismeretlen, vagy idegennek ható alkotói formákat, módszereket, mint ahogyan nem mindenható irodalmi eszköz az évszázadok érlelte kifejezési forma sem. Igazi mérték csupán az érték lehet. A művekben megjelenő sokatmondó gondolat, mint egy csodálatos, ezernyi titkot rejtegető test, s a mindezt megmutató forma, a sajátosságokat is feltáró öltözék, melynek rétegei segítik kiemelni az összesség harmóniáját. A XXI. század irodalmi kihívásai közepette az individualista alkotók toleráns közössége ma még kuriózum, holnapra azonban olyan minta is lehet, mely segíthet megértetni, láttatni az olykor nehezen érthetőt, a szemnek láthatatlant."
Vissza