Jama, a vöröslámpás negyed I-II.

Előszó

Tizenkét esztendővel ezelőtt, a felsőbb diákélet lázas és szent tévelygései közepette találkoztam vele először, amikor az érzékenyszivű Romasov hadnagy remekbeformált, lidérces alakján és a kis orosz garnizon nyomottan fullasztó, - szinte magyar, - levegőjén keresztül felködlött gigászi, roppant tehetsége, mi ugy ragadott magához, ellenállhatatlan erővel, mint az északi regéik jégkoszoruzta, mesebeli mágneshegye az elátkozott, hányódó hajókat. Később Olesja szelid és karcsú keze fáradt és fájdalmas intéssel még szorosabban kapcsolt hozzá... Azután végigdübörgött lelkemen és megfürösztött könnykatlanában a Moloch, nem sokkal utóbb a Grube, e regény első formája. Majd a mult esztendő tavaszán, Párásban, Tihanyi Lajos barátom megmutatta szikár s - hófehéren, a száműzetésben is - daliás alakját és néhány héttel utána szemben ültem vele a kávéházi asztal mellett, hogy az újságíró mesterség csodatételéből elbeszélgessek Kuprin Sándorral Moszkváról, Kiewről, az orosz rónákról és könyveiről . -, öt hete voltam akkor Párisban s valami ostoba és tartalomtalan magyar nóta néhány kósza taktusa nyomán olyan gyökeréig szaladó és orkánná szilajodó honvágy markolta át a szivemet, hogy váltott gőzparipákon, lélekszakadva, vad iramban vágtattam haza. Néhány szót dadogtam erről, ott a kávéházban Kuprinnak és ahogy megfogta a kezemet, amint elfátyolosodó szemein kiáradt a szive, hirtelen megértettem ennek az orosz óriásnak titáni tragédiáját, azt, hogy mit jelent az orosz - és magyar - számára a száműzetés.
Most néhány hete azután, amikor oldalról-oldalra beástam magamat a Jama bizarr - és monumentális szépségében szinte már szörnyűséges - világába, most ugy érzem, ez volt az első igazi találkozásom Kuprin Sándorral... Vissza