A jávai orvos

Előszó

Részlet a könyvből:

Ezernyolcszáznegyvenhét novemberének egyik estéjén rettenetes orkán zúdult Batávia városára; egyike azoknak az orkánoknak, amelyek az indiai tengeren annyira gyakoriak és különösen Jáva szigetét szokták a passzátszelek visszatérése idején meglátogatni.
A szél, mely napközben nem volt éppen valami túlerős, este hat óra táján hirtelen nagyon hevessé szilajodott, a tenger háborogni kezdett és a hullámok mennydörgésszerű morajjal csapkodták a kikötő gátját.
E kikötő-gát nélkül Batávianak csak réve volna.
Aki nem volt Indiában, nem tudja mi az Oceán: őrületes szövetkezése az összes elemeknek az ember és minden emberi alkotás elpusztitására. A tenger mintha be akarna nyomulni a városokba, a vihar mintha a tengerbe akarná dobni a városokat; a villámok tüze nem amolyan egyes lobbanás, hanem valóságos tűztenger, amely az egész égen szétterjeszkedik.
Este kilenc óra volt, midőn az orkán teljes dühhel rátört Batáviára. A szélvész oly hevességgel üvöltött, tombolt, amilyen a mi mérsékelt éghajlatunk alatt teljesen ismeretlen; fákat csavart ki gyökerestül, meghajlitotta a nyílt tengerről bemenekült hajók árbocait, négerkunyhókat borított föl; leszaggatta az áruraktárak bambasztetőit, teleszórta a földet törmelékkel s a legerősebb gerendákkal is ugy játszott, ahogy a közönséges szél a szalmakazlakról letépett szalmaszálakkal szokott játszani.
A rév borzalmas látványt nyújtott; hiszen a legborzalmasabb színjátékok mindig a tengeren láthatók. Házmagasságú hullámok zudúltak szörnyetegek módján a partra, hogy elnyeljék a munkásokat, akik a rakodón megerősitett vagy otthagyott tárgyakat igyekeztek megmenteni. A víztömegek, amelyeket a tenger átzúdított a kikötőgáton, el tódultak a hajókig, házmagasságnyira emelték azokat s rettenetes robajjal csapkodta egymáshoz.
A zápor patakokban ömlött... Vissza