A három testőr I-II.

Előszó

ELŐSZÓ A MELYBEN KI VAN MUTATVA, HOGY AMA TÖRTÉNETNEK HŐSEI, A MELYET VAN SZERENCSÉNK OLVASÓINKNAK ELBESZÉLNI, „OS" ÉS „IS" VÉGŰ NEVEIK MELLETT SEM A MYTHOLOGIÁBÓL VALÓK.

Körülbelül eszendeje, hogy kutatván a királyi könyvtárban, XIV. Lajos története czímű munkám érdekében, véletlenül rábukkantam D'Artagnan Emlékiratai-m, a mely - mint legnagyobb része az e korból való munkáknak, a melyeknek szerzői súlyt helyeztek rá, hogy megmondják az igazságot, a nélkül, hogy hosszabb vagy rövidebb időt töltsenek a Bastilleban - Amsterdamban nyomatott Rouge Pierrenél. A czím elcsábított; hazavittem az emlékiratokat, természetesen a könyvtárőr engedelmével, és mohón faltam.
Szándékom nem az, hogy ezúttal ezt a furcsa művet elemezzem; és beérem azzal, ha utalom rá azokat az olvasóimat, a kik megbecsülik a korrajzokat. Találni fognak benne mesterkézzel odavetett arczképeket; és, bárha ezek a vázlatok nagyobbrészt kaszárnyák kapuira és korcsmák falaira vannak rajzolva, mégis épp oly hasonlóknak fogják felismerni, mint Anquetil történetében XIII. Lajos, Ausztriai Anna, Richelieu, Mazarin és ama kor legtöbb udvaronczának képeit. De tudvalevő, hogy a költő szeszélyes elméjét nem mindig az ragadja meg, a mi az olvasók tömegére hat. Sőt, bár csodáltuk, mint a hogy' kétségtelenül mások is csodálni fogják, az említett részleteket, oly dolog foglalt el bennünket a legnagyobb mértékben, a melyre előttünk bizonynyal senki a legcsekélyebb ügyet sem vetette... Vissza