A művészet

Előszó

Részlet a könyvből:
A Louvreból kilépve, szótlanul haladtunk egymás mellett. Kissé el voltunk fáradva és jól esett a napsugár, a járás, a hallgatás. Csak a képtár néhány termét néztük volt meg, de lelkünk tele volt erős benyomásokkal. Utazás közben sokat vitatkoztunk és most mintegy fegyverszünetet tartottunk, új erősségeket kerestünk. Szerettünk egymással vitatkozni, noha nem igen volt eset rá, hogy egymást meggyőztük volna. Mégis sokat köszönök e vitáknak. Gondolataim vita közben tisztultak és bővültek. Egyikünk se volt olyan, hogy a vitában minden áron győzni akart volna. A személyes hiúság ez apró kedvtelésein túl voltunk és igazán az igazságot kerestük. Hogy megegyezésre nem jutottunk, inkább egész gondolkodásunk eltéréséből eredt. Barátom törvényszéki bíró volt, szabad óráiban festődilettáns. Festő szemével nézte a világot s noha tudta, hogy kísérleti gyöngék, nagy gyönyörűsége telt bennök, nem mintha azt hitte volna, hogy valamikor nagy festő lesz belőle, hanem mert kísérletei a természet és művészet szépségeit jobban megértették vele. Igazán csak magának festett. Nem volt tudós és nem volt művész, de ízlése igen finom, itéletet nagyon biztos volt. Még inkább bámultam megfigyeléseinek pontosságát. Sok bajon ment keresztül az életben s miután több ízben hajótörést szenvedett, a művészetben talált vígasztalást és menedéket. Ez volt szeretete, vallása, mindene. Ebbe a templomába azonban nem szívesen bocsátotta be az elméleteket. Szerette a művészeteket, de nem bízott esztétikai elméletekben. Még sohasem tapasztaltam, szokta volt mondani, hogy valamely teoretikus fejtegetés növelte volna művészi élvezetemet, ellenkezőleg sokszor megzavarta és csökkentette; mire való tehát? Vissza