Első Péter (orosz nyelvű)

Előszó

Szanyka leugrott a kemencétől, farát beleverte a megdagadt ajtóba. Szanyka után Jaska, Gavrilka és Artamoska is lemászott szaporán; egyszerre mindnek ihatnékja támadt, s a savanykás szagú szobából, ahonnét gőz- és füstgomoly csapott ki, a pitvarba ugrottak. A hóval bevert ablakocska alig kéklő fénnyel jelezte a hajnalt. Kemény hideg volt. A vizeshordó befagyott, a famerőt jég borította.
A gyerekhad lábát kapkodva ugrált: mezítláb voltak. Szanyka fején kendő, Gavrilka és Artamoska egy szál köldökig érő ingben.
- Az ajtót, eszeveszettek! - kiáltott ki anyjuk a szobából. A kemence előtt állt. A kemenceszájban ragyogóan izzott a fenyőforgács. A tűz az anya ráncos arcába világított. Agyonsírt szeme ijesztően villogott ki a szakadt kendő alól, mint valami szentképé. Szanyka, ki tudja, miért, megrémült, s teljes erejéből becsapta az ajtót. Aztán az illatos vízből kortyintott egyet, szétharapott egy kis jégdarabot s az öccseit is megitatta.
- Fáztok? - suttogta. - Ha nem, kiszaladunk az udvarra, megnézzük, amint apus befog...
Az udvaron az apjuk épp a lovat fogta a szánba. Lassan hullott a hó, az égen hófelhők, a magas sövényen varjak ültek; itt nem is volt olyan dermesztő hideg, mint a pitvarban. Apjuk, Ivan Artyemics - így hívta az anyjuk; az emberek s ő maga is azonban csak Ivaskának, a gúnynevén Brovkinnak - magas prémsipkáját haragos szemöldökébe húzta. Rőt szakállát Mária oltalma óta nem fésülte. Daróc kaftánja, jó mélyen, háncskötéllel volt megkötve, kebléből durva kesztű meredt elő, bocskora dühösen csikorgott a trágyás havon: sehogy sem boldogult a lószerszámmal. Foszlott volt, csupa csomó. Bosszúságában a hollófekete lovacskát szidta, amely éppolyan volt, mint apus: kurtalábú, puffadt hasú. Vissza

Fülszöveg

Első Péter cár két évszázada élénken foglalkoztatta az orosz írók képzeletét. Hol nemes törekvéseit, hol barbár kegyetlenségét hangsúlyozva, mindenképp mint erőskezű uralkodót ábrázolták, bizonyságául annak, hogy méltán kapta a "Nagy" jelzőt. A klasszikus kor írói közül azonban egyik sem látta oly tisztán, mint Alekszej Tolsztoj, hogy mit jelentettek Péter reformjai, és milyen eszközökkel lehetett őket végrehajtani, hogy Oroszország európai nagyhatalommá váljék. Tolsztoj monumentális regényében az orosz nemzeti múlt e legizgalmasabb lapjai elevenednek meg. A sok szálból szőtt, temérdek szereplőt mozgató cselekmény középpontjában Péter alakja áll: bátor hadvezér, fortélyos politikus, nemzetteremtő cár, aki - Puskin szavaival élve - "önkényuralkodói kézzel szórja szét a felvilágosodás magvát", közelről szemlélve azonban küszködő, kétségek közt hányódó, örömet habzsoló, tudásra szomjazó, kudarctól meg nem tántorodó, messzire világító egyéniség, mint mindazok, akik egy lépéssel előbbre járnak kortársaiknál. Vissza