Cancer Ward

Fülszöveg

Lehet-e, szabad-e, kell-e bármit is mondani a Mű, a Legenda előtt - előtte, s nem utána -; az előtt, hogy a regény végre magyarul is, szabadon is, nem álcázó újságpapirosba csomagolva is szólhat önmagáért és mindannyiunkért? Szabad-e egy-két szóval, tenyérnyi helyen, szánalmas kárpótlásként szépeket mondani az íróról, aki a világnak ezen a táján volt már "áruló", "a szocializmus ellensége", a "legreakciósabb eszmék szócsöve", az " orosz történelem bemocskolója", "erkölcsi halott", "irodalmi vlaszovista", "hamis próféta", a "Nobel-díj megszentségtelenítője", "őrült monarchista", "lelki torzszülött", s ki tudja, mi még? S akit legalább ugyanannyiszor neveztek a világ szabadabb tájain "új Tolsztojnak" (vagy "új Dosztojevszkijnk"), az "orosz nép lelkiismeretének", a "XX. század (sőt "minden idők") egyik legnagyobb írójának", s aki mindezt ki tudja, milyen érzésekkel - ironikus mosollyal?, reményteli várakozással?, prófétaságának hitével? - szemléli vermonti magányában. Talán csak annyit, hogy Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin ne legyen végre több, mint író, akitől szeretni tanulhatunk; szeretni az embert önmagunkban és másokban.
1974 februárjában a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének határozata a büntető törvénykönyv 64. paragrafusa alapján - "hazaárulásért" - megfosztotta A. I. Szolzsenyicint szovjet állampolgárságától. Az írót letartóztatták, a lefortovói börtönbe vitték, kihirdették előtte az ítéletet, majd különrepülőgéppel külföldre szállították. Ötvenhat éves volt ekkor. Mögötte volt már a háború, amelyben három éven át ütegparancsnokként harcolt - "hősiesen" -, nyolc év munkatábor, száműzetés, rehabilitálása 1957-ben, az első irodalmi sikerek, az Ivan Gyenyiszovics egy napja, a Matrjona háza, A krecsetovkai állomáson történt és azok az írásai, amelyek már nem jelenhettek meg a Szovjetunióban (és nálunk sem): A pokol tornácán, a Rákosztály, a Tizennégy augusztusa, a GULAG szigetvilág. Mögötte volt a Nobel-díj és az egész világ elismerése. Azóta az egyesült államokbeli Vermontban él, a világtól elzárva dolgozik történelmi regényciklusán. 1974-ben a Szovjet Írószövetség akkori titkára azt mondta róla: "Tanúi voltunk morális összeomlásának, és kétségtelenül tanúi leszünk annak is, hogy neve elkerülhetetlenül és dicstelenül feledésbe vész." 1989-ben a Szovjet Írószövetség hatályon kívül helyezte azt a határozatot, amellyel 1969-ben kizárta a tagjai sorából Szolzsenyicint. Két évtizeden át üldözött és kiátkozott művei most visszatérnek az orosz földre, amelyből vétettek. Vissza