Ne felejtsd el, fiam!

Fülszöveg

"Én nem tudom, miért képzelik a felnőttek azt, hogy az olyan kilencéves süvölvények, amilyen én akkor voltam, afféle együgyű népség, hatökrök, tökfilkók, akik semmit sem értenek, s ők nem is sejtenek semmit. Furcsa. Hisz a felnőttek is voltak valamikor kilencévesek, bizonyára ők is sokat tudtak, sok mindent megértettek már, sok mindent kitaláltak, amit pedig nem találtak ki, azt megérezték érzékeny gyermeklelkükkel, és suttyomban nevettek a felnőtteken, akik kis tökfilkóknak tartották őket."
Igen, a gyermekek sok mindent megértenek, kitalálnak vagy megéreznek abból, ami körülöttük - a szűkebb körben, a családban, és a tágabb körben, az országban-világban történik.
Nagyszerűen példázza ezt a regényt kis hőse, Szanyka Rimarjov, aki 1936-ban volt kilenc esztendős, és kedvesen, lebilincselően meséli el családjuk történetét egészen 1945-ig. Nemcsak az teszi érdekessé a regényt, hogy a két időpont között nagyon nehéz időszakot éltek át a szovjet emberek, hanem azt is, hogy a kis Szanka belülről látta a Szovjetunióba menekült osztrák, angol, francia, cseh, lengyel és más nemzetiségű kommunisták életét, mert édesanyja egy emigráns osztrák mérnökhöz, Hans Müllerhez ment férjhez.
Rekemcsuk kitűnően ért a gyermeki lélekhez, plasztikusan ábrázolja minden rezdülését, s kis hőse, bájos közvetlenségével, belopja magát az olvasó szívébe. Vissza