Rétegek a lélekből

Előszó

"Valamikor régen az ember csodálkozva figyelte a mellkasában hangzó szabályos ütéseket, és sejtelme sem volt, mi dobog benne. Nem tudta azonosítani magát a testével, ezzel az olyannyira idegen és ismeetlen valamivel. A test ketrec volt, és e ketrecben létezett valami, ami nézett, hallgatózott, félt, gondolkozott és csodálkozott; ez a valami, ez a resztli, ami a test kivonása után maradt, ez volt a lélek." /Milan Kundera/ A lélek, ahol megszámlálhatatlan fajta lenyomatot őrzünk, raktározunk el. Rétegződnek benne képemlékek, pillanatgyűjtemények, dallamívek, melyek sajátunkká váltak, magunkban hordozzuk őket. A személyreszabott feladattól függ, milyen felszínretörési lehetőségként nyilvánul meg. Impulzív erővel vagy lírai érzékenységgel a festészet nyelvezete jelenti számomra ezt a felszínretörést. Képeimen a színek erőteljes jelenléte belső kényszerként szólal meg. Ugyanúgy, mint a különböző anyagokkal való kísérletezés igénye a látvány teljességéhez vezető úton. A tempera tömény síkja fölé a pasztell gyöngéd, leheletnyi rétege kerül, néhol foszlányokban, néhol erőteljes vonalakban vagy felületekben. A két anyag egyesülésének aránya soha nem tudatos momentum, az atmoszféra sugallata. A tárgyi környezet magával ragadó formáinak kiemelésével, figurális motívumok, hangulatok ábrázolásával ugyanaz a szándékom: szubjektív átiratokat, rám jellemző érzelem-kisugárzásokat közvetíteni - rétegeket a lélekből. Vissza