Attila hun király története/Hun utódok vagy az avar birodalom története/Árpád és a magyarok letelepedése

Előszó

Részlet az Attila hun király története című műből:
I.
Akár igaz, akár nem az, hogy Attila maga adta, maga választotta magának a rettentő nevet : Isten ostora, tény, hogy a történet is fölvette és terjesztette, s sok-sok századon át ahhoz mérte itéletét.
A világverő hun királyt szörnyeteg, félördögnek képzelte az utókor. . . Megjelenése és szerepléséről Európában - ugy írtak a meghódított népek krónikásai, ugy énekeltek a leigázott nemzetek dalnokai, ugy regéltek az eltiport országok hagyományőrző, hagyomány toldó mesemondói, mint óriási fergetegről, mely villámaival rémitett, záporával pusztított, s könyeknél és gyásznál, temetőknél és romoknál egyéb emléket nem hagyott maga után! . . .
Csak nagysokára, csak akkor, mikor Attila késő unokái visszafoglalták ismét az idegen kézre került ősi telket, s állandóan megtelepedvén rajta, a harmadik hun birodalom nevét kitörülhetlen betűkkel oda irták Európa térképére, - csak akkor és velők jött keletről egy nemzeti származású, nemzeti színezetű uj hagyomány, mely Attilát más színben, dicsőséges hőstettek, nagyszabású alkotások s öntudatos cselekvés sugárkoszorujával mutatta be a nyugatnak, s utat lelvén, utat törvén lassanként az elfogulatlan történetirók szivéhez is, kivitte és kicsikarta végre, hogy ha az isten ostorának óriás alakja sötét felhő gyanánt vonul el a gyáva képzelet előtt - ám legyen e felhőnek villáma és zivatara népirtó, világdúló háborukban, de legyen aztán csillaga is a megczáfolhatatlan és nyiltan bevallott igazságban, hogy - vezérnek kitünő, fejedelemnek nagy, katonának vitéz volt a férfiu, ki szigoru és zordon sőt néha kegyetlen, - rettegett nevéhez azonban mindig hiven: "isten" ostorához illő igazságot gyakorol akkor is, ha nemzeteket sújt boszuló vagy büntető bősz haragja. Vissza