Albrecht Dürer fametszetei és rézmetszetei

Előszó

Az egyetemes művészettörténet nevezetes jubileuma az 1971. esztendő. Ötszáz éve, 1471. május 21-én született Nürnbergben Albrecht Dürer, minden idők legnagyobb német festője és grafikusa. Világszerte megemlékeznek erről a napról. Németország mellett azonban elsősorban számunkra, magyarok számára ünnep ez a félezer esztendős évforduló. Dürer maga írja meg Családi Krónikájában (1524) magyarországi származását. Apja Magyarországon "geboren im Königreich zu Hungern", a Jula (Gyula) melletti Eytas (Ajtós) községben született. A Dürer (Türer) családi név is ennek a községnévnek német fordítása. Már az idősebb Albrecht Dürer is használta a családi címert a nyitott ajtóval a hármashegyen. A címernek Dürer egy igen szép fametszetet szentelt (38. kép). Dürer apja fiatalon elhagyta hazánkat. Mint megbecsült ötvösmester Nürnbergben telepedett le, s egykori mesterének lányát vette feleségül. Albrecht Dürer művészete minden ízében német művészet, s magyar elemeket keresni alkotásaiban ellentétben állana a tudományos szemlélet követelményével. Tizenöt éves korában apja Michael Wolgemut festő híres műhelyébe adta tanulásra. Az inasévek után, 1490-ben, a kor szokásának megfelelően az öreg Dürer fiát tanulmányútra küldte, amelyről az csak 1494-ben tért haza. Nem tudjuk pontosan, merre járt Dürer vándoréveiben. Ma már azonban bizonyosra vehető, hogy a művész megfordult és tevékenykedett Baselban, Strassburgban és Kolmarban. Kolmarban az általa méltán csodált festő-grafikust, Martin Schongauert akarta felkeresni (1492), de a mestert már nem találta életben. A fiatal nürnbergi művész azonban elmélyedt Schongauer művészetének tanulmányozásában, ahogyan erről számos rajza, metszete tanúskodik. Dürer baseli tartózkodásának egyik legfőbb bizonyítéka az a fametszet, amelynek dúcát ma is őrzi a baseli múzeum. A metszet Szent Jeromost ábrázolja, amint az oroszlán talpából a tüskét kihúzza. Neves könyvkiadók bízták meg Baselban a messze földről érkezett művészt fametszetes illusztrációk készítésével. Nürnbergbe visszatérve apja menyasszonyról gondoskodott számára. Megállapodott Hans Frey rézművessel, hogy Agnes lányát fiához adja feleségül. 1494 nyarán volt az esküvő. Azt képzelhetnénk, hogy a vándorévek, a házasság, a kezdeti szép sikerek után Dürer most már letelepedik szülővárosában, a szokásnak megfelelően műhelyt nyit, és éli az akkori német mesterek megszokott életét. De nem így történt. Valószínűleg még 1494 őszén a művész ismét felkerekedik, átkel az Alpokon, és vándorútja ezúttal Észak-Itáliába, Velencébe viszi. Vajon mi késztette a művészt erre az útra? A düreri művekből kell a feleletet kihámozni. Már itáliai utazása előtt egyre fokozódó érdeklődést tanúsít az olasz művészet iránt. Még 1494-ben rajzmásolatokat készít olasz rézmetszők után (Mantegna, Pollaiuolo). A teljes odaadás, amellyel a német művész Mantegnát másolja, példa rá, hogy ezekben az években mennyire az olasz kora reneszánsz művészet bűvkörébe került.
Dürer már egész fiatalon bejáratos volt a nürnbergi humanisták otthonába. Ezek a tudósok hevesen támadták a szkolasztikusok vallási miszticizmusát. Eszményük a "homo humanus", aki élvezni képes az élet örömeit, de abban a nemes formában, ahogyan azt az antik költők és filozófusok tanítják. A német humanisták a legnagyobb odaadással olvasták, gyűjtötték az antik műveltségre vonatkozó írásokat, s ezzel közvetlen érintkezésbe kerültek az itáliai reneszánsz szellemiséggel. Hogyne vonzódott volna Dürer ezekhez a tudósokhoz. Legjobb barátja körükből Willibald Pirckheimer volt, a német humanizmus egyik legkiválóbb egyénisége, aki a paivai egyetem diákja, amikor Dürer először jár Itáliában. Vissza