Terepbejáró

Előszó

Örülök, hogy elolvashattam Albert József tanulmánykötetét. Ez az íráscsokor nem egyszerűen egy jószemű, jótollú szociológus érdekes riportjainak gyűjteménye. Annál sokkal általánosabb tanulságokat véltem e munkából kiolvasni. Meggyőződésem, hogy még nagyon sokáig fog tartani, amíg valamennyire is kiegyensúlyozottan fogjuk tudni értékelni az „államszocializmus" jó négy évtizedét. A rendszerváltás utáni első négy évben hatalomközelbe kerülő csoportok - kísértetiesen követve az 1948 utáni bolsevik hatalomátvétel nyújtotta mintát - önmaguk legitimitását a múlt lealacsonyítósával kívánták erősíteni. Úgy vélték, hogy 40 vagy 45 év minden történését feketére kell festeni, hogy ezt a múltat is „végképp el kell törölni". Az ország teljesítményeinek tagadása - mint korábban, most is - maga után vonta mindazok érdemeinek teljes tagadását, akik részt vettek a rendszer működtetésében. A múlt delegitimálásának következményei nem ígérkeztek ártalmatlannak. Nemcsak az a veszély kísértett, hogy a folyamat eljut mindenfajta baloldaliság, ideológia, mozgalom, cselekvés érdemeinek tagadásáig, ami pluralista demokráciában legalábbis ellentmondásos fejlemény. További potenciális következmény volt az egyéni és kollektív múlt „elvesztése" folytonosság érzésének megszüntetése, a gyökértelenség, az egész elmúlt élet értelmének és értékének tagadása. Ez 1948 után a politikai szankciókkal és tabukkal kiegészítve egyéni-családi tragédiák sorát hozta magával. 1990 után a demokratikus politikai struktúra mellett a következmények sokkal kevésbé voltak végletesek vagy végzetesek, mégis sokak szenvedtek az egyéni önbecsülés alapjainak megrendülésétől. Vissza