...minden, ami voltunk... (dedikált példány)

Fülszöveg

A „véletlenek szövedéke", Albert Gábor és Kürz János „levélfreskója" törvényszerűségeket fogalmaz meg. A levelek történelmet idéznek, régi történéseket, mint az első világháborút követő vagonlakók időszakát, a rendszerváltó fordulatokat, a nyolcvanas évek sok be nem teljesült reményét. S közben pihenésként Rainer Maria Rilke „rettentő angyalaival" randevúznak a levélírók, Mereskovszkijt idézik, vagy arról a Fr. Gachotról tudunk meg politikai intimitásokat, aki éppen a mi egyik levelezőnkről írta magyarul is megjelent regényét, hogy aztán később, a Rajk-per idején, mint nem kívánatos elemet kitoloncolják az országból. Mindennek aláfestő zenéje a rendszerváltozás mindennapjainak sokat ígérő és mindent megkérdőjelező, olcsó kavalkádja, Bush elnök látogatása, az a nemtelen politikai áradat, amelyet megúszni nehéz, belefulladni könnyű. Két levelezőnk egymás kezét tartja, az apaian bölcs Kürz János festő és a politikai áradásban magát áldozatok árán is felszínen tartó regényíró Albert Gábor.
Dokumentumpróza? Levélregény? Pszichológiai látlelet? Mind egyszerre, s mégsem az. Kevesebb is, több is, de inkább több. A pontot a történelem tette a regény végére: az egyik szereplő, Kürz János 1990-es halálával. A híd azonban felépült, s az olvasó magában is felépítheti ezt a lelki hidat, amely a múltat köti össze a jelennel, s választ kap arra a kérdésre, hogy ebben az időszakban, 1984 és 1990 között mi történt velünk, s hogyan építhetjük tovább ezt a jövőbe vezető szellemi hidat. Vissza