Függőfolyosók (dedikált példány)

Fülszöveg

Albert Gábor 1929-ben született Egyházasharasztiban, a középiskolát Pécsett, a bölcsészkart Budapesten végezte. Sok műfajú alkotó: prózát, esszét, tanulmányt, kritikát, szociográfiát egyaránt ír. A PONT Kiadónál megjelent kötetei: Királyok könyve (2000), Boltívek, vízköpők, rózsaablakok (2002), a Cet gyomrában (2003), Hullámok és a part (2004), Zsákutcák hősei (2005), a Lineáris ember (2006), ...mi pedig itt maradtunk (2006).
Köd, fojtogató köd. Csak a párás üvegre rajzolt öreg fa tud vele dacolni: jégvirágba rajzolt éles barna sávok. Ifjú hősünk ebbe a zord éghajlatú világba érkezik, a függőfolyosók rendszerébe, és megkezdi párbeszédét a Sorssal, tulajdon sorsunkkal.
Kétkedés, félelem, oktalan bizakodás kíséri és kísérti, és talán egyetlen biztos pont a hitet és reményt sugárzó természet, az öreg fa biztató jelenléte. Beilleszkedés az ismeretlen közösségbe, ismerkedés az új társadalom törvényeivel, idegenség és szeretetéhség, álomkalauz és elragadtatás, ezek a függőfolyosók "lépcsőfokai". Az öreg fa köd fölé tárt erős ágai azonban azt sugallják, hogy a rideg látszat ellenére minden, ami történik, értünk van és minden - a köd, a napfény, a természet szavakat nem ismerő beszéde - rólunk szól, és hozzánk beszél. mert ha meggondoljuk, hogy a világ szép gépezete mennyi csodálatos dísszel van tele, hogy az évszakok miként váltakoznak a természet nagy harmóniája szerint, nem kétséges, hogy a bensőkben épülő templomoknak is ehhez a külső műhöz kell hasonlóvá válniuk, amelyre ugyan olykor rátelepedhet a köd, de megfojtani nem képes.
A Sorssal folytatott párbeszédnek ez a felismerés a lényege. Vissza