Álarcosok

Előszó

Részlet:

Elkésel! - figyelmeztette Wies a barátnőjét. De csak kötekedett vele.
Tine úgy tett, mintha nem is hallaná. A szűk utcácskába értek, ahol a laboratórium volt. Wiest egy szőke diák érdekelte s azt remélte, hogy itt találkoznak. A diáknak azonban nyoma sem volt. A két lány tehát visszafordult, ugyanazon az úton haladva, amelyen jöttek, - s visszatértek Geothére, pontosabban Geothének Friederike Brion iránti szerelmére. Wies egybevetette irodalomtanárjának száraz előadását dr. Heloma ragyogó tanulmányával, amely a "Rundschau"-ban jelent meg erről a tárgyról.
csak miután Wiest hazakísérte s az öreg Delft csendes utcáin, az esti szürkületben, maga is hazafelé indult, Tine csak most kezdett eszmélni, hogy a fiatal Geothéről beszélve, mindig dr. Helomát látja maga előtt,a költőt képzeletében Heloma vonásaival ruházza fel, Heloméval, aki büszkén és rendíthetetlenül ugyancsak a saját útjait keresi s akinek egy napon bizonyosan ugyancsak nagy költővé kell lennie; s boldog szégyenkezéssel lassacskán azt is tudomásul vette Tine, hogy nagy és tiszta szerelmét ő is - mint egykor ama Friederike Brion - egy ifjú művésznek adja majd, múzsája lesz... s a szerelmes szenvedések és örömök, melyekben a kiválasztott és elhagyott sesenhelmi papleánynak része volt, most önnön érzéseit festették alá tragikus-regényesen és bánatos, édes hangulatba kezdték őt ringatni.
Mihelyst azonban felhangzott a templomtorony felől, az őszi levegőt megrezgetve, az öreg óra fontoskodó és nehézkes öt ütése, Tine ábrándjai szétfoszlottak. Két napja egyébről sem esett szó, mint a mai vacsoráról. Mintha az, ki tudja, miféle ünnepélyes esemény lenne számára. Vissza