Álarcos játék

Előszó

Részlet a könyvből:
A szelence.
Egy hölgy ... Egy úr...
Párizs, ezerkilencszáztizenegy, november huszonhetedikén, délután.
Közel az avenue des Ternes-hez, a rue des Acacias egy előkelő, egyszerű palotájának nemesrajzú kapujában egy hölgy áll tétován, majd lassan elindul. Alig lép néhányat, megáll és körülnéz. Az utcában nem jár senki; az avenue des Ternes is néptelen. Erre a hölgy gyorsan elindul a boulevard felé.
Karcsú szép termetéhez divatos szabású ibolyaszín kosztüm simult és ízlésesen hangsúlyozta, hogy úrnője pompás jelenség. Ötletesen formált kalap volt a fején; az arcát lilaszín sűrű fátyol fedte irigyen. A nyakán hátul aranyszőke kis hajtincs kandikált elő. A hölgy egy darabig sietve ment. Egyszerre csak újra megállt. Hirtelen megfordult, gyors fejmozdulattal körülnézett. Előtte nem járt senki, mögötte nem járt senki. A hölgy folytatta az útját és gyorsan lépkedett. Gyorsan lépkedett, mert a lelkiismerete nem hagyta békén.
Kiért a térre, a place des Ternesre. A nagy városi villamos vasút, a "métro" földalatti megállójának lépcsőjén éppen most jött fel néhány ember, férfiak, nők vegyesen. Erre a hölgy lesietett a lépcsőn, s amint a következő kocsisor berobogott, gyorsan beült az egyik kocsiba. Óvatosan körülnézett. Nem jött utána senki, nem szállt be vele a kocsiba senki. A vasút már vitte is. Hogy hová, merre? az egészen mindegy. A megállóhelyekhez gyors egymásutánban értek. Vissza