Akvarellek

Előszó

Részlet:

Már nagyapánk, Winkler Lajos is jól festett: leheletfinom ceruzarajzait - romantikus vízimalmok, romos vártornyok, barátságos alpesi táj - a vízfesték barna színárnyalataival gazdagította.
Édesapánk kora gyermekkora óta szenvedélyesen szerette a vízfestést: ha más téma nem akadt, saját lakószobáját festette meg. A középiskolában előbb Seemann Kálmántól tanult rajzolni. „Hetedikes voltam, még két évem volt hátra a matúráig" - emlékezett vissza később - „amikor Horváth József a Széchenyi reáliskola tanára lett. Mi, hetedikesek, örültünk, hogy Horváthot kaptuk rajzoktatónak. Horváth József szigorú volt, és nem szerette, ha valaki nem vette komolyan a rajz oktatását. Azokat, akikben némi tehetséget sejtett, délutánonként külön órákon tanította. Kivitt bennünket a szabadba is, ahol természet után rajzoltunk, festettünk részleteket".
Nem egy Horváth Józseffel „közösen" készült akvarell maradt fenn tőle. A jól felrajzolt téma láttán ugyanis a mester kedvet kapott, és tanítványa rajzát maga fejezte be bő vízzel felhordott, friss, áttetsző színekkel. (Az iskolai munka osztályzáskor megkapta megérdemelt „egyes" érdemjegyét, ezt később Horváth József gondosan kiradírozta: csak jellegzetes „H" szignója maradt a rajzon.). Az érettségi előtt Horváth József volt az, aki a festészetért és matematikáért egyformán lelkesedő reáliskolásnak az építész pályát ajánlotta.
Egyetemi éveiben vasárnaponként Tabán festői utcácskáiban készített akvarelleket. Visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy ez időben nagy hatást tettek rá Edvi Illés Aladár gondosan kidolgozott vízfestményei tájképei. Hasonló stílusban készültek soproni akvarelljei a Szent Mihály dombi városrészben. Festményein az azóta lebontott, elrontott udvarok festői légkörét elevenítette meg.
A Berlinben és Itáliában eltelt ösztöndíjas év alatt talált rá végleg saját stílusára. Vissza