Akit megfest a szivárvány

Előszó

Korunk tanui mindig az elkészült alkotások. Ki így, ki úgy próbálja átmenteni a jövőnek kérdéseit, megrázó élményeit, s valóságérzeteit. Képek és képek, versek és versek. Talán e két rokon-vonzású örökéletű reménység segítheti át az embert a kor nagy kérdésein, bánaton, elcsüggedésen és fájdalmakon. Borzong a világ, fél önmagától, s elpusztítja, az ember is fél. Bizonytalan a másnap, és a holnapután még iszonyúbbnak tűnik. Marad a kétségbeesésen felülemelkedés: a művészet. Gyógyító és áttapintható valóság ez. Szebb és kerekebb a világ mint a szürke hétköznapok dáridója a politika. Hisz vesztesektől vészterhes a múltunk, és a jövendő vesztesek ülnek tort a múlt vesztesei fölött. Hadd legyen virágzó vígasztalás az a szépség mely e könyv lapjairól mosolyog le ránk, és elhiteti velünk, hogy az Életet élni kell és a művészet az a mi megvígasztalja.
Csupa tűzvirágok, csupa fényvirágok, és csupa jövőtígérő e kötet. A költői eszközök kimeríthetetlen tárháza ez, mert a költő az, aki szól a máért a holnapért, holnaputánért. A festő az, aki lefényképezi és kordokumentumnak "megőrzi" számunkra ezt a lehetőséget, amit ígér e könyv.
A mindenség hatalmas mellkasa alatt a látszólagos nyugalom mögött, állandó csatát vív a sötétség a világossággal, a rossz a jóval, vagy Isten az ördöggel. Ezt az állandó egyensúlyi állapotot próbálja most a két alkotóművész Ihász-Kovács Éva költő, nemes-veretű verseivel és Geiszler József festőművész csodálatos képeivel "megmagyarázni", és egyben üzenetet küldeni a mának, holnapnak, hogy eszeveszett természetrombolásunk és elgépiesedésünk még az utolsó 24 óra, utolsó másodperceiben érjen véget. S eszközeikkel tollal, ecsettel rámutatnak arra, hogy gyönyörű-kék bolygónk adta lehetőségünk, már soha többé nem fordítható vissza, ha nem a józanság mértékeivel fordulunk problémája felé. Vissza