Előszó
A fiú és a lány egyre szenvedélyesebben csókolták egymást a park elhagyatott zugában, egy félreeső kis padon. Meglehetősen fiatalok voltak. A lány lehetett úgy tizenöt, a fiú valamivel idősebb, de nem több tizennyolcnál.
- Szeretsz? - kérdezte a fiú rekedten két csók között.
- Nagyon! Csókolj még! - szólt a lány.
- Én nem bírom ezt így tovább! Menjünk fel hozzám. Nincsenek itthon a szüleim! - kérlelte a fiú.
- Ne még! Még nem vagyok biztos magamban, hogy akarom-e. Várjunk.
- De meddig? így is te vagy nálam a rekord! Már egy hete együtt járunk, és még nem fektettelek le! Különben, jól van. Úgy tekintelek majd, mint a megmászhatatlan várkisasszonyt a toronyban, aki után epedve sóhajtoz a lovag a vizesárok túlsó partján.
- Látod, ezt szeretem benned, hogy ilyen romantikus vagy!
- Aha. Hát, te se vagy komplett. Na, akkor mondj egy határidőt! - Mondjuk, az érettségid után!
- Bolond vagy? És ha nem tudok leérni?
- Ugyan már! Minden hülye leérik egyszer! De ha mégse, akkor a pótérettségi után. Na szevasz, most már mennem kell, majd hívj, ha levizsgáztál! Néhány évvel később
Egy fiatal nő és egy fiatal férfi vadul marcangolják egymást egy kapualjban.
- Szeretsz? - lihegi rekedten a férfi.
- Nagyon!
- Akkor bizonyítsd be! Most azonnal!
- De drágám! Ne légy ilyen mohó! Várjunk még!
Vissza