Akik nem tudnak szeretni

Előszó

Részlet:
A ház nagyon öreg volt, de mégis nagyon szép. Olyan, mint egy angol vidéki kastély. Ott áll a falu egyik meredeken felvezető utcájának a végén, éppen a vár alatt. Fent a dombon a katolikus templom nagy fehér tornya meredt az égnek s balra a várfalak komor barnasága zárta be a képet.
Azért ezt is meg lehet szokni. Igaz, most messze van Pest, nem lehet a gyors lovakkal félóra alatt bekocsikázni, mint azelőtt, mikor még a budai hegyek közé zárt kis sváb faluban laktak. De a ház nagyon szép, tágas, barátságos és mögötte a komor vár a dombon, meg az utca végében emelkedő fehér templom, szinte romantikus. És ha az ember felmegy egy-két lépést a felső udvarba s a vár által szabadon hagyott kis mezőségre tekint, felüdül a szem. A hegy is, messze, a falun tul, szinte monumentális. Alakja hasonlít egy kicsit a cukorsüveghez, persze óriási mértékben kell elképzelnünk, mint egy kialudt vulkánt. Oldala erdőkkel van borítva, mély, zöld erdőségekkel s a hegy közepén látni lehet a nyiladékot is, amerre a favágók szekerei törtetnek fel a hegyre.
A fiatal asszony, huszonnégy esztendős mindössze, megáll a bejárat kőkorlátjánál és nagyot sóhajt. Körülötte mindenütt rendetlenség, ládák, bútorok, szőnyegek, falhoz támogatott képeik, ahogy a butorszállitó kocsiból kirakták s ő telve emlékekkel vizsgálja az uj otthont, az uj környezetet... Vissza