Aki félt a szerelemtől

Előszó

Henri de Régnier, a regényíró lirikus.
A lirai költőket általában nagyon másodrendű regényiróknak tartják. A regény legfontosabb követelményei: a megfigyelés objektivitása, a jellemrajz élessége, az alakoknak testben, lélekben való megelevenítése s végül a történet fordulatos gazdagsága, ami alapjában mind meglehetősen távol esik a lirától, s amire a lirikus már természeténél fogva sem tulságosan hajlamos. Henri de Régnier pedig, akit ezzel a regényünkkel a magyar olvasóközönségnek bemutatnunk s aki mint lirikus is csak alig alig, mint regényiró pedig jóformány teljesen ismeretlen nálunk, egyike Franciaország ma élő, legnagyobb költőinek.
Költő, a szó legigazibb és legmagasztosabb értelmében. Költő és művész, nemcsak az Akadémia babérjainak hivatalos fémjelzésénél fogva, hanem milliók és milliók érzésében, ahol csodálatos tiszta visszhangot vernek remekbe formált, csaknem mindig hibátlan sorai, költő annak a szent frigynek erejénél fogva, amelyet a művészi széppel kötött s amely a természet milliárd megnyilvánulásában, a proszemnyi virágsziromtól az egymásra boltozódó égoceánok végtelenségéig, a mult emléktemetőjének minden hazajáró viziójában és a jövendő sejtelmes asztrális sugárzásaiban, mindenütt a tér és idő korlátaitól nem nyűgözve, megérzi és tiszta érzéki tökéletességben testesíti meg a művészi szépet. Az abszolut szép ezer remegésü ragyogása csillog nála halhatatlan örökfénnyel. A művésszé csillog nála halhatatlan örökfénnyel. A művésszé finomult Verhaeren ő, akiben a flamand költő életteljessége, az élet zsongó, nyüzsgő mehanikájának, a természet és a technika gépezetének lihegő mozgása, minden hibátlan szépség Baudelaire sphinxének mozdulatlan fönségévé merevül. Verhaerennál az élet millió rugója kattog, sistereg, forr, hadonázik, Régniernél az élet s a minus és plus felé kettőse végtelenülő emberlét millió arca kendőzi magára a szépség örök mosolyát, Verhaerennál a kozmikus bőség romantikus clair-obscur vivódása felé komorul, Régniernél a hellén csillogás fényére derül; az ég kék derüje ez, amely naptól langyos tenger habjaiban tükrözik smaragd szigetek mosolya körül. Verhaeren költészetének középpontja a férfi és az erő, mint élő bronz-szobor, Régnieré a nő és a gyöngédség szent berkek rózsaszín márványába vésve. Vissza