Akar beszélni róla?

Fülszöveg

"A mennyezetről csillár lógott, könnycsepp formájú kristályai enyhén remegtek. Talán az alattunk elhaladó metrószerelvények rezegtették meg.
Miss Acton egyszerű, kék szegélyű, fehér ruhát viselt. Nem volt rajta ékszer. Nyaka köré égszínkék sálat tekert. A nyári melegben egyetlen magyarázat maradt a sálviselésre: sérülései még látszanak, és el akarta rejteni őket. Annyira másként festett, mint előző éjjel, hogy alig ismertem fel. Hosszú haja, ami este kusza, kócos csomókban hullt a vállára, most tökéletesen sima, hosszú fonatba fogva csillogott. Tegnap még csillapíthatatlanul remegett, ma maga volt a kecses nyugalom szobra. Állát magasan tartotta hosszú nyaka felett, bár ajka az ütés nyomán még mindig kissé dagadtnak tűnt.
- Elkezdhetjük a terápiát, Miss Acton?
Úgy sóhajtott fel, mint aki már rengeteg orvost látott. Aztán megfordult, és kinézett az ablakon. Nyilván azt gondolta, hogy sztetoszkóppal hallgatom végig a hátát, vagy a sebeit akarom megvizsgálni. Közöltem, hogy csak beszélgetni fogunk.
Szkeptikus pillantást vetett Mrs. Biggsre.
- Ez miféle kezelés, doktor? - kérdezte
- Pszichoanalízisnek hívják. Nagyon egyszerű. Meg kell kérnem a szolgálóját, hogy hagyjon magunkra minket. Aztán, ha lesz olyan szíves, Miss Acton, hogy végigdől az ágyon, felteszek néhány kérdést. Ön válaszol, és csak azt kell mondania, ami rögtön eszébe jut. Ne aggódjon, hogy az, ami az eszébe jut, lényegtelennek vagy nem odaillőnek, esetleg illetlennek tűnik, csak mondja ki, amire először gondol. Ennyi.
Megrebbent a szeme.
- Ön viccel!
- Egyáltalán nem.
A lány ellenállása nem lepett meg. Freud egyetlen tanácsa úgy szólt, hogy ne hagyjam magam túl könnyen lerázni." Vissza