Ahogy Bécsben megindultam I-II. (dedikált példány)

Fülszöveg

Keserű iróniával állapíthatjuk meg, hogy ez a könyv is mindent igazol Rákosiék gyanakvó hozzáállásából; a kibontakozó totalitarizmus módszeresen gyanakszik, s joggal. Szépfalusi emlékezete is bizonyítja, hogy még a fortélyos félelem sem volt elég a lélek gúzsbakötésére, a szellemi élet megfojtására, - a legzártabb zsilipeken, határokon, a legávósabb szűrőközegeken is ki-be járt a hír, az üzenet, az információ, a szó, sőt a nyomtatvány is. Erőforrássá vált a kapcsolattartás. Ezt a hátteret még csak nem is mellékesen, de mindenképp összhatásában, működésében is hitelesen ábrázolja Szépfalusi könyve. Meglétét igazolva.
Másrészt sikerül annak a nyomáskülönbségnek ábrázolása, tettenérése is, amely csak egy határral odább, szerencsésen megúszva a szovjet megszállás utáni "keleti" típusú "szocializmust" építő állami berendezkedést, oly mássá teszi az osztrákokat. A keleti problémákra, feszültségekre, tragédiákra oly érzéktelenné, hogy az ember elgondolkozik ama képtelenségen, mi lett volna, ha a szovjetnek kedve és lehetősége lett volna Ausztriából is kiharapva megtartani még pár évtizedig a magáét? Talán azok ott nyugatabbra alkalmatlanabbak lettek volna ilyen elnyomás elviselésére? Csak kicsengésekben a diagnózis. Ám monumentálisak ama életképek, tablók, melyeken ez az új közegében is még a régi hatása alól szabadulni nem tudó, okos, tettre kész ifjú lelkész megosztja az olvadás híreit új környezetével, amelyről logikusan vagy csak naivul azt hiszi, hogy az elnyomottaknak pont úgy drukkol, mint ő, - és a közöny hideg zuhanya a válasz: "- na és?"... Európa még az alkalmi vagy hosszasabb elnyomása elviselésében sem egyforma. Európa az empátia és részvét tekintetében sem volt soha egységes. Európából ami szép és szabad, az nyugodtan éli meg eme állapotát, előjogát - sajgó, fájó részei nélkül...
Burgenland az a különös átmeneti övezet, ahol megtörténik az átváltozás csodája az egykori Habsburg Birodalom Magyarországhoz tartozó részeként Trianon után Ausztriához csatolt terület esetében, egy hoci-nesze földdarab lakóinak etnikai tudatában, anyagi és szellemi hovatartozás-érzetében. Ugyanez a föld teremt néhány hónap alatt a Magyarországról családi alapon Ausztriába költöző fiatalemberből végleges érvénnyel magyar lelkipásztort. Nem a legendássá sűrűsödő első állomáshely, Vérteskethely, hanem az első újhazabeli, a ráébredések és döntések igazi színhelye.
"Maguknak a kommunisták nem engedték meg odaát, hogy német istentiszteleti rendtartást tanuljanak, vagy a magyarosító egyház nem engedte ezt?" - kérdezi magyarul az osztrák lelkésztárs. Az idősebb, a tapasztaltabb, aki nagyobb erőfeszítés nélkül ismerhetné akár az igazságot is. A magyarok azonban örökké gyanús rebellisek maradnak. Azzal gyanúsítva, amire sem önpazarlással, sem csendes koncentrálással nem volnának képesek már: valamilyen formában, értelemben visszahódítani a Kárpát-medencében egykor volt kiterjedésünket. A fiatal magyar evangélikus lelkész inkább belső eltökéltséggel, mint személyiségét megbontó vehemenciával éli át ezeket a megpróbáltatásokat. Döntései megannyi magyar közösséget érintenek majd, melyhez Szépfalusi Istvánnak rendre köze lett. Mint lelkigondozónak, a művelődés animátorának, mint új meg új nemzedékek földönfutását felfogó józan, szilárd bécsi pontnak. Lakcímében az utcanév is ómenné magasodik: mint Keletről érkezett Kapisztránnak szán néki szerepet a sors. Ilyen példák miatt nem estek el még többször, még gyorsabban, még hamarabb a lehetséges Nándorfehérváraink.
"Nyugathoz képest bizony ez "haza"..." Igen, ez a rejtelmesen hangzó megállapítás valósággal óda Ausztriához, Európához. Szépfalusi akkor döbben rá erre a fölismerésre, amikor az új élet feszítő gondjai között az a lehetőség is megcsillan, hogy egy dunántúli falu után egyből az óceánon túlra juthasson. Ám ez a különös - otthonról haza való, mégis hétmérföldes áttelepedés nem torkollik ilyesmibe. Hogy lehetne valahol Dél-Amerikában is folytatni az alig megkezdett lelkészi pályát? Lehetne. S ott is lehetett volna a "magyar ügy" szolgálatának felfogni a lehetőséget, a feladatot, a felkínált állást, a felkínált feltételeket. De ő még mindig az "otthonira" koncentrál, ezért nem csábíthatta például Brazília, szerencséjére a közelebb maradottaknak, akiket a nemzeti nyelv és kultúra elvesztése éppúgy fenyeget itt a tőszomszédságban si. Mégis valami árnyalatnyi, a naplóhős formátumát is meghatározó, jellemző erő nem engedi: nem az csábítja, ahol néhány ezre, hanem ahol néhány százezren élnek legalább. Ettől is otthonosabb Ausztria. De egyébért is. Egy lelkület jogán.
De Szépfalusi nem számít emigránsnak: nem menekül semmi elől, hanem privát sorsfordulóját, annak előnyeit és hátrányait mérlegelve vállal valamit. A magán- és közéleti eseményeket gördülékenyen előadó szöveg kibontakozó mondanivalója szerint: magyar sorsot - máshol. Ezt a másholt járja körül talán a legjobban. Azt, hogy mennyire van messze, mennyire számít idegennek már a tőszomszédság is; meg hogy mennyire vált be az előbb csak megérzett, aztán világosan kitűzött életcél színhelyeként, mint a magyar glóbusnak Erdélytől Brazíliáig működésbe hozható műhelye, működő idegdúca?... 1955 őszén, az osztrák államszerződés folyományaképpen "repatriált". Személyes sorsán át követhetjük a világméretekben akkor beálló enyhülést a hidegháború első szakasza után. És azt is jól szemlélteti a szerző, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában jellegzetes, etnikailag sokszínű családja évtizedekkel Trianon után milyen éntudattal és öntudattal vághat neki a beilleszkedésnek, és hogy magyarnak lenni és maradni inkább függ száz más körülménytől, semmint hogy milyen új keletű országképződmény határai között élünk és mi az állampolgárságunk. Mindenképpen árnyalja a két a kérdés és a rá adandó válasz: bennünket vajon csak a Moszkvából vezényelt "béketábor" népi demokratikus nacionalizmusai nyomtak agyon, internacionalizáltak vagy nacionalizáltak a régi jó kisantant alapon, vajon nem kezelt-e rosszindulattal, ellenségesen, gyanakvón vagy legalább is közönnyel, bűnös amnéziákkal az "osztrák sógor" s a "mívelt nyugat" is? A szerző a napló pontosságával illúziókat ad fel és újabbakat épít. Vissza