Ahogy Bécsben megindultam I-II.

Fülszöveg

„Nyugathoz képest bizony ez »haza« " Igen, ez a rejtelmesen hangzó megállapítás valósággal óda Ausztriálioz, Európához. Szépfalusi akkor döbben rá erre a fölismerésre, amikor az új élet feszítő gondjai között az a lehetőség is megcsillan, hogy egy dunántúli falu után egyből az óceánon túlra juthasson. Ám ez a különös - otthonról ha^a való, mégis hétmérföldes áttelepedés nem torkollik ilyesmibe. Hogy lehetne valaliol Dél-Amerikában is folytatni az alig megkezdett lelkészi pályát? Lehetne. S ott is lehetett vokia a „magyar ügy" szolgálatának felfogni a lehetőséget, a feladatot, a felkínált állást, a felkínált feltételeket. De ő még mindig az „otdionira" koncentrál, ezért nem csábídiatta például Brazília, szerencséjére a közelebb maradottaknak, akiket a nemzed nyelv és kultúra elvesztése éppúgy fenyeget itt a tőszomszédságban is. Mégis valami árnyalatnyi, a naplóhős formátumát is meghatározó, jellemző erő nem engedi: nem az csábítja, ahol néhány ezren, hanem ahol néhány százezren... Tovább

Fülszöveg

„Nyugathoz képest bizony ez »haza« " Igen, ez a rejtelmesen hangzó megállapítás valósággal óda Ausztriálioz, Európához. Szépfalusi akkor döbben rá erre a fölismerésre, amikor az új élet feszítő gondjai között az a lehetőség is megcsillan, hogy egy dunántúli falu után egyből az óceánon túlra juthasson. Ám ez a különös - otthonról ha^a való, mégis hétmérföldes áttelepedés nem torkollik ilyesmibe. Hogy lehetne valaliol Dél-Amerikában is folytatni az alig megkezdett lelkészi pályát? Lehetne. S ott is lehetett vokia a „magyar ügy" szolgálatának felfogni a lehetőséget, a feladatot, a felkínált állást, a felkínált feltételeket. De ő még mindig az „otdionira" koncentrál, ezért nem csábídiatta például Brazília, szerencséjére a közelebb maradottaknak, akiket a nemzed nyelv és kultúra elvesztése éppúgy fenyeget itt a tőszomszédságban is. Mégis valami árnyalatnyi, a naplóhős formátumát is meghatározó, jellemző erő nem engedi: nem az csábítja, ahol néhány ezren, hanem ahol néhány százezren élnek legalább. Ettől is otthonosabb Ausztria. De egyébért is. Egy lelkület jogán.
De Szépfalusi nem számít emigránsnak: nem menekül semmi elől, hanem privát sorsfordulóját, annak előnyeit és hátrányait mérlegelve vállal valamit. A magán- és közéled eseményeket gördülékenyen előadó szöveg kibontakozó mondanivalója szerint: magyar sorsot - tnáshoL Ezt a másholt járja körül talán a legjobban. Azt, hogy mennyire van messze, mennyire számít idegennek már a tőszomszédság is; meg hogy mennyire vált be az előbb csak megérzett, aztán világosan kitűzött életcél színlielyeként, mint a magyar glóbusnak Erdélytől Brazíliáig működésbe hozható műhelye, működő idegdúca? 1955 őszén, az osztrák államszerződés folyományaképpen „repatriált". Személyes sorsán át követhetjük a világméretekben akkor beálló enyhülést a hidegháború első szakasza után. És azt is jól szemlélteti a szerző, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában jellegzetes, etnikailag sokszínű családja évtizedekkel Trianon után milyen éntudattal és öntudattal vághat neki a beilleszkedésnek, és hogy magyarnak lenni ^s maradni inkább függ száz más körülménytől, semmint hogy milyen új keletű országképződmény határai között élünk és mi az állampolgárságunk. Mindenképpen árnyalja a képet a kérdés és a rá adandó válasz: bennünket vajon csak a Moszkvából vezényelt „béketábor" népi demokratikus nacionalizmusai nyomtak agyon, internacio-naüzáltak vagy nacionalizáltak a régi jó kisantant alapon, vajon nem kezek-e rosszindulattal, ellenségesen, gyanakvón vagy legalább is közönnyel, bűnös amnéziákkal az „osztrák sógor" s a „mívelt nyugat" is? A szerző a napló pontosságával illúziókat ad fel és újabbakat épít.
Keserű iróniával állapitliatjuk meg, hogy ez a könyv is mindent igazol Rákosiék gyanakvó hozzáállásából; a kibontakozó totalitarizmus módszeresen gyanakszik, s joggal. Szépfalusi emlékezete is bizonyítja, hogy még a fortélyos félelem sem volt elég a lélek gúzsbakötésére, a szellemi élet megfőj tására, — a legzártabb zsilipeken, határokon, a legávósabb szűrőközegeken is ki-be járt a hír, az üzenet, az információ, a szó, sőt a nyomtatvány is. Erőforrássá vált a kapcsolattartás. Ezt a hátteret még csak nem is mellékesen, de mindenképp összhatásában, működésében is hitelesen ábrázolja Szépfalusi könyve. Meglétét igazolva. Másrészt sikerül annak a nyomáskülönbségnek ábrázolása, tettenérése is, amely csak egy határral odább, szerencsésen megúszva a szovjet megszállás utáni „keleti" típusú „szocializmust" építő állami berendezkedést, oly mássá teszi az osztrákokat. A keleti problémákra, feszültségekre, tragédiákra oly érzéktelenné, hogy az ember elgondolkozik ama képtelenségen, mi lett volna, ha a szovjetnek kedve és lehetősége lett volna Ausztriából is kiharapva megtartani még pár évtizedig a magáét? Talán azok ott nyugatabbra alkaknadanab-bak lettek volna ilyen elnyomás elviselésére? Csak kicsengésekben a diagnózis. Ám monumentálisak ama életképek, tablók, melyeken ez az új közegében is még a régi hatása alól szabadulni nem tudó, okos, tettre kész iíjú lelkész megosztja az olvadás híreit új környezetével, amelyről logikusan vagy csak naivul azt hiszi, hogy az elnyomottaknak pont úgy drukkol, mint ő, — és a közöny hideg zuhanya a válasz: „— na és?" Európa még az alkalmi vagy hosszasabb elnyomás elviselésében sem egyforma. Európa az empátia és részvét tekintetében sem volt soha egységes. Európából ami szép és szabad, az nyugodtan éli meg eme állapotát, előjogát - sajgó, fájó részei nélkül Vissza