Előszó
Madách Ádámja, amikor a falanszter múzeumában szemlét tart, az Ember elveszett értékei között, az utolsó szál rózsa mellett talál két irodalmi művet is. Mind a kettő a klasszikus ókor alkotása:
Az...
Tovább
Előszó
Madách Ádámja, amikor a falanszter múzeumában szemlét tart, az Ember elveszett értékei között, az utolsó szál rózsa mellett talál két irodalmi művet is. Mind a kettő a klasszikus ókor alkotása:
Az első: költemény.
Íróját akkor, még midőn bűnös
Önhittel az egyén érvényt kívánt,
Homérnak hívták. Ábrándos világot
Rajzol le abban, Hadesnek nevezvén.
Rég megcáfoltuk már minden sorát.
A másik: Tacitus Agricolája.
Nevetséges s mégis sajnálatos
Fogalmak képe a barbár világból.
Így kerül egymás mellé Madách sötét víziójában a két ókori halhatatlan, Homeros és Tacitus. A jövő racionalistája félni fog tőlük, műveiket elzárja, mert méreg az, amit csak érett fővel, hatvanon fölül szabad olvasni.
Madáchnak ezek a szavai kell, hogy eszünkbe jussanak nekünk magyaroknak, amikor kezünkbe vesszük Tacitus Agricoláját. Bármennyire érték önmagában is minden igazi klasszikus alkotás, legtermészetesebb számunkra mégis az, hogy saját nagyjainkon keresztül közeledjünk hozzájuk. Mert így érezzük csak igazán, mennyire a magyar szellem kincsévé lettek ezek már a multban is. - Mit jelentett Madáchnak Tacitus? Első tájékozódásul olvasmányunkhoz kíséreljük meg a választ erre a kérdésre.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal