Agglegények

Előszó

Részlet a könyvből:
Henry de Montherlant.
Egyik szépapja a Napkirály pohárnoka volt, egy másikat guillotine alá hurcoltak a nagy Forradalom első évében. Keresztneve és vezetékneve közt az összekötő "de" szócska: multat, önérzetet, történelmet jelent. Bizonyos kitenyésztettséget, remek alkatot, eltékozolhatatlan erőt, vérsejtekkel öröklődő hatalmat, - a sportoló és a bikaviadalokat megéneklő unoka szívesen emlegeti ősét, ama bizonyos Malinguehen hűbérurat, aki egy kanonokot ölt meg, s nem tehettek vele mást, mint arra ítélték, hogy nem is túlborsós váltságdíjjal hat foglyot szabadítson ki a hitetlenektől. «Ce qu'il fit», a családi krónika szerint. Henry de Montherlant - némi szerepjátszással is - e felé a tizenötödik és tizenhatodik század felé sóhajt, mindennél többre becsüli a férfiasságot és a harcot, franciasága mélyebbre gyökerezik, semhogy royalista lehessen. Megveti a silány és gyáva lelkek menedékét: az érzelmességet; megvet mindent, ami nem őszinte és nyers tett, vagy legalább is nem híradás valamiféle tettről. Csak nemrégiben tett vallomást egyik cikkében arról, hogy még a tájleírásokat sem szereti a regényekben - elfricskázza őket magától. Az ember célja, hogy minél teljesebben és változatosabban éljen; a művészet feladata, hogy egymásnak feszülő erőket idézzen, hogy leplezetlen kiváncsisággal tekintsen a mindennapi rejtelmek függönye mögé. Vissza