Aetas 2003/2.

Fülszöveg

Élete nagy művén dolgozott (Gheorghe Sincai) és azt akarta közzé tenni: "A románok és más népek krónikájá"-t, méghozzá latinul. Közben az 1980-as nyelvtant dolgozta át és adta ki újra, azon önkritikus megjegyzéssel, hogy kis híján "a franciához hasonlóvá tettük a dákó-román nyelvet". De ő is úgy járt, mint Micu, hatalmas történeti munkájának csak kis töredékét tudta közzé tenni a kalendáriumban. Ellene már a cenzúra lépett fel. Az állami rend felforgatásával vádolták. Néhány év múlva mennie kellett. Úgy érezte, szabadulni akarnak tőle, mert öreg. Valójában megint csak - a kelleténél több - konfliktusba keveredett. Nem véletlen, hogy gazdasági tanácsadó könyvecskéjében a méhek világát az ideális társadalom képeként mutatta fel. Megtért ahhoz az Abaúj megyei Wass családhoz, ahol korábban nevelősködött és alaposabb gazdasági ismeretekre tett szert. A magányos üstökös - ahogy egyik életrajzírója nevezte - sok keserűséggel mérlegelte a múlt és a jelen összefüggéseit. Amikor az 1526. évi esztendő fejleményeit ecsetelte, így fakadt ki: "Ez az az év, amikor kis híja, hogy nem pusztult el az egész magyar királyság, amikor úgy elvált Erdély Magyarországtól, hogy egészen a mai napig, amikor ezeket a sorokat írom 1809. december 13-án Szinyén Abaúj Megyében, még nem egyesültek, szegény erdélyi románok nagy kárára, akik ezen különválás miatt még ma is nyögnek a földesurak nehéz igája alatt (bár a jobbágyság megszűnt [mármint az örökös jobbágyság]) hiszen nincs semmiféle úrbéri szabályozás, mint Magyarországon. Azt sem titkolta, hogy mivel tartozik a Wass családnak: "Ha ez a család nem lenne, akkor az én románjaim segítségével sohasem írtam volna meg ezt a krónikát, de el is égettem volna, annyira megszomorítottak a románok, akiktől segítséget vártam."
Miskolczy Ambrus tanulmányát számunk 86-96. oldalán olvashatják. Vissza