Európai költők antológiája

Előszó

Magyar és idegen költők vannak ebben az antológiában. A békevágy és szabadságvágy, két hű és igaz múzsa sugallta verseiket. Fellázadt lelkiismeretüknek engedtek írás közben s azoknak a lelkiismeretére fellebbeznek, akik irtóznak a vérontástól s szeretik a szabadságot. Akik sose vállaltak pártrabságot és sose adták magukat testvérgyilkosságra. Egyetlen világnézeti uszító sincs köztük. Ragaszkodtunk a független költőhöz, a mindenki dalosához, az árva emberhez az örök embertelenségben.
Különösen három korszakból válogathattunk: a renaissanceból, a tizenkilencedik század első feléből s századunk három évtizedéből. Nem mult ez véletlenen. A középkor költője a végtelen szabadságra és a végtelen békére gondolt: a földöntúlira; a mindennapi szenvedés szava ritkán maradt írásban. Ami fennmaradt, például a Roman de la Rose takácsdala, nem illik ebbe az antológiába, mely lehetőleg csak teljes verseket ad. Ritka a középkorral rokon barokk kor hangja is, de nem annyira, hogy a századok közt ívelő költői híd teljesen beszakadjon.
Annál bővebben buzog a renaissance kor, mely a középkori terménygazdálkodást földúlva, pár évtized alatt milliókat taszított az országútra, erdőbe s a zsoldos seregbe, ama kor idegenlégiójába. Kiapadhatatlan költői forrás a francia forradalom utáni századforduló is, mikor az ember lángoló igénnyel és tiszta szívvel hozzálát a földi lét megszépítéséhez s szent haraggal tör e jólét történelmi koloncaira. Harmadik forrásunkra, századunk első három évtizedére - akárcsak a Nobel-díjas Roger Martin du Gard korfestő regényciklusára - a háború vörös szárnya vet árnyékot. Hadviselt nagy költők megrendítő vallomásával végződik a gyűjtemény. Vissza