Ady

Előszó

A szép versek gyűjteménye, a szép könyv - nem ritka dolog manapság nálunk. Mégis: számunkra valahogyan más, több ez a kötet társainál, inkább a szíverünkről szakadott. Nyomda, munkás, grafikus, könyvtervező művész és szerkesztőség fogott össze, hogy meghajtsa most fejét a magyar líra örökös költőfejedelme előtt. Az a generáció rója itt le háláját, amely számára egykor Ady volt a költő, s az Ő költészete volt a költészet. Általa éltük át a szó felszabadító erejét, az önmagunkra ébresztő, eszméltető hőséget, a belső, lelki felszabadítás olyasféle szuggesztióját, mint amit Rousseau vallomásai jelenthettek az egykori Európának. Adyt érteni: ez a szellem, az értelem próbaköve volt számunkra. Verseinek különös, rejtvényszerű, néha bújócskázó, máskor meghökkentően nyílt mondandóit felfogni, szépségeit beengedni önmagunkba: ez a költészetértés alfáját és ómegáját jelentette számunkra. Az Ő hiteihez menekültünk ama vészterhes 25 év, a Horthy-kor nyomottságaiban, az ember „szépbe szőtt" hitéről dünnyögtünk, amikor úgy látszott, hogy elvész minden: szépség, igazság, emberség, tisztaság, magyarság. Verseiben találtunk rá a bujdosó magyar progresszióra, s benne éltük át a teljességnek, az ellentmondásoknak azt a káprázatos és pompázatos egységét, amely szárnyakat adott földi létezésünknek, s oda is mutatott e létezés törpeségére.
„A Minden kellett, s megillet a Semmisem" - írta. Vissza