Viktória

Előszó

Részlet a könyvből:

"Csöngettek. A tízpercnek vége... Illedelmesen, csöndesen vonultak be a lányok a gimnázium negyedik osztályába. De amint becsukódott mögöttük az ajtó, pokoli lárma tört ki, amire,a tanár belépéséig, köztudomás szerint, minden diáknak ősi joga van. Nem mintha valami különleges dolog történt volna. Semmi. Csak úgy összevissza kiabáltak, énekeltek, ujjontak, ugráltak, fütyültek. Úgy érezték, az élet csodálatosan szép. Ezt akarták valamiképpen kifejezni. Az életkedv tombolt bennük.
Myer Hertha nem vett részt az általános lármában, de a maga módja szerin ő is élvezte ezt a kis szabadidőt. A katedra lépcsőjén ülve szálat húzott egy négyszögletes batisztdarabból -egyik nagynénjének szánta a kézimunkát születésnapi ajándékul. Hertha, aki negyedik éve volt első tanuló az osztályában, sohasem tett olyasmit, ami tilos lett volna. Csak nagynéha kísértette meg a veszély, akkor is csak a kisujjával... mert az osztályelsőnek egész éven át állandóan bizonyítani kell, hogy értékes, komoly egyéniség, de nem stréber... Már ez is komoly merészség volt, hogy katedra lépcsőjére ült. Gondoljuk csak el: a katedrára! Ez a hihetetlen bátorság felajzotta, elégedetté tette. Jólesett neki. Úgy látszik, az embernek csak akarnia kell és minden sikerül... akár azt is, megtehetné, hogy, mint multkor a vakmerő Müller Viktória, harisnyában balettet táncoljon a katedra tetején! Ő is tud spiccelni... megpróbálta otthon. Egyetlen ugrás... és fenn lehetne a katedrán! Müller Viktóriát le lehetne pipálni... Lepipálná ő, Mayer Hertha, akihez legfeljebb olyankor fordulnak, ha nehéz az algebrai egyenlet... Akarni kell... ha akarná, felugorhatna, a katedrán táncolhatna... de sohasem fogja akarni... sohasem fog a katedra tetején táncolni... Viktóriát egy órára bezárták akkor és a bizonyítványába is bele fogják írni a szégyent... ott lesz, a "Megjegyzések" rovatban..." Vissza