Adoremus 2016. január

Előszó

Sicut cervus desiderat ad fontes aquarum - Amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez (Zsolt 42,2)
A keresztelőkút (3.)
A keresztelésnél használatos olajok. A II. vatikáni zsinat liturgikus reformját megelőzően a Rituálé Romanum rendelkezéseinek fényében az olajok őrzésének legméltóbb helye a templom keresztelőkápolnája, illetve a szentély volt (például Köln), ahol fából készült, zárható szekrénykét alakítottak ki az olajok őrzésére. Sok helyen a keresztelőkút bádogfedele alatti rész úgy volt kiképezve, hogy azon belül polcokat helyeztek el az olajok és a keresztelésnél használatos kancsó, gyolcsok és gyapot számára. Ez a bádogfedél kulcsra zárható ajtóval volt ellátva, a tetején többnyire Keresztelő Szent János, illetve Jézus megkeresztelkedésének szobrocskájával. Maguk az olajtartó edények régebben ezüstből, ónból vagy üvegből készültek. Sok helyen az olajtartó szekrényke előtt is ég egy mécses.
Az ókeresztény ikonográfiában az olajfa, illetve annak jelképei az évszakok jelképeinél fordul elő, de különösképpen a funerális és a katakombák művészetében. Az olajfa megjelenik a Jó Pásztor és az Orante (Adoremus, 2014. december, XIII. évfolyam, 12. szám, 3-4. old.) ábrázolások körül, mint az örök béke jelképei.
Az olajok jelentőségét az O Redemptor, sume carmen kezdetű himnusz emeli ki, amelyet nagycsütörtök olajszentelési szentmiséjén énekel Egyházunk. Az olaj elsősorban a gonosz hatalmának megtörését jelképezi. Az olaj élő jel, amely kifejezi Isten győzelmét a gonoszság erői fölött. A krizmával történő felkenés az emberiség újjászületését és gyógyulását adja, aminek révén a megsebzett ember visszanyeri méltóságának dicsőségét. Az olajok révén ömlenek és áradnak ki az emberben a Lélek karizmái és Krisztus fényessége, amely kizárja az örök halált.
A keleti egyházban is használatban van egy kettős szelence, amelynek egyik része a keresztelendők olaját tartalmazza, má- Vissza