Adoremus 2007. október

Előszó

A befejező szertartás (1)

Az áldozás utáni könyörgés az utolsó eleme az Eucharisztia liturgiájának. A mise befejező része is méltó és ünnepélyes az Újszövetség áldozatának ünnepléséhez.
Története: már Tertullianusz (f220 körül) is említi, hogy az ünnepi cselekmény befejezése után elbocsátották a népet. Az Apostoli Konstitúciók pedig a diakónus elbocsátó szavait idézik: Menjetek békével! Etéria, a Szentföldet járt (IV. sz. vége) zarándoknő pedig gyakran megemlíti, hogy a liturgikus ünneplések végén a püspök megáldotta a híveket, és elbocsátotta őket. Galliában a VI. század elején több helyi zsinat is említést tett az egyetlen elbocsátó áldásról, amely előtt senki sem hagyhatta el a templomot. A IX. században a pap áldása előtt nem mentek el a hívek a templomból.
Az áldás formájáról keleten az Apostoli Konstitúciókban 380 körül olvashatjuk, hogy az áldozás utáni könyörgésre ámennel válaszolt a közösség. Majd megjegyezte, hogy a diakónus felszólította a jelenlévőket: hajtsátok meg fejeteket Istennek Krisztus miatt és fogadjátok az áldást.
A felszólítás után a püspök egy hosszabb könyörgést mondott ezekkel a szavakkal: Mindenható Isten, áldd meg mindazokat, akik most fejüket meghajtották előtted. Hallgasd meg szívük sóhajtozását, amennyiben azok javukra válnak, és add, hogy senki se legyen kizárva a te országodból Szenteld meg, őrizd meg őket, védelmezd és segítsd őket, és szabadítsd meg őket minden ellenséges hatalomtól. Őrizd meg otthonaikat, és védelmezd őket, ha oda belépnek, vagy ha azt elhagyják. Mindannyian ámennel válaszoltak, majd következett a diakónus elbocsátása: menjetek békével. így fejeződött be a liturgikus szertartás. A gallikán liturgia gyakorlata keletről származott. Az áldás formája az ároni áldás (Szám 6,24-25) hármas tagozódását követte, és minden alkalommal áment válaszolt a közösség. Számos ilyen áldásformulákat ismertek a liturgikus könyvek, köztük egy nagyon hosszú sorozatot tartalmaz a VII. századi Sacramentarium Gregorianum. Vissza