Adj a légynek egy esélyt!

Fülszöveg

Álljon hát itt egy pár sor segítségképpen arra az esetre, ha kötelező irodalommá lennék, s a jövő nebulóinak olvasnia kellene jelenleg még meg nem született, ám addigra talán már-már feledésbe merülő műveim egynémelyikét (Kósa-összes), illetve, ha bekövetkeznék a legrosszabb is, a szerző életének és műveinek bemagolása.
Kósa Márton (születtem egy évvel a Holdraszállást követően, tehát 1970-ben), majd következett a szokásos neveltetési algoritmus: óvoda, általános, középiskola, majd egyetemek (ezek általában az ELTE valamely szakjait jelentették, történetesen az angolt és a magyart) válogatott sora, ahol egymást nyúztuk egy ideig (értsd: az egyetem és én küzdöttünk. Kétszer is én nyertem, ezért van két diplomám is.
Szerkesztettem újságot, tanítottam a jövő kis reménységeit az angol és a magyar nyelv, irodalom stb. rejtelmeire, de egy rejtélyes szál minden tevékenységemet összekötötte: ez pedig pontosan az írás volt. Alapvetően író (grafomán) volnék: dolgozat-, levél, karcolat-, újságcikk-, vezércikk-, novella-, esszé-, kisregény- és végül: regényíró.
Kedves Olvasó! Ön most Kósa Márton, ifjú író, novellista első kötetét tartja kezében: közel egy tucatnyi írás sorakozik benne, az ívpapírokon végzett mechanikus gyakorlataim (írás) eredményei. Novelláim nagyobbrészt önálló életre keltek, itt nyüzsögnek a lapokon, ugrásra készen, hogy Önt röhögésre, nevetésre, hosszasabb gondolkozásra, netalán sírásra késztessék. És úgy vannak nevelve, hogy mindezt meg is teszik majd, mindazonáltal írásaimnak volt gyerekszobájuk.
Kérem, fogadják megértő szeretettel "gyermekeimet", még ha néhol kissé fanyarrá, groteszkké, szatirikussá vagy édesbússá sikeredtek is. Nem az ő hibájuk... Hé, de hát nem ez az élet: sírva röhögni, röhögve sírni, édes-fanyar, felemelő és mocsadék...? Vissza