Adelphoe

Előszó

Az Adelphoe Terentius utolsó darabja. 160-ban mutatták be Aemilius Paulus temetésén, a halotti játékok alkalmával. A ludi funebrales-t az elhunyt fiai, Q. Fabius Maximus és P. Cornelius Africanus rendezték. A darabot L. Ambivius Turpio vitte színre. A gyászünnep alkalmával Terentiusnak még egy művét, a Hecyrát is bemutatták.
Komédiánk külön helyet foglal el Terentius művei között: a Menandrosra visszamenő darabok közül csak ebbe kerül be nem-menandrosi anyag (Diphilostól); nincs benne "felismerés" (anagnórisis), alig játszik szerepet benne a becsapás, ez az egyetlen mű, amelyben az egyik szereplő fejlődésen megy keresztül. Nagyobb hangsúlyt kap benne az atyák és a fiúk kapcsolata, amelyet a költő más Menandrostól átvett darabokban is érintett (Andria, Heautontimorumenos).
A darab központjában két idős fivér áll: a városban élő vagyonos agglegény, Micio, és a keményen dolgozó paraszt, Demea. Demeának két fia született, Aeschinust azonban Micio adoptálta: minden szabadságot megad neki, türelmes, nagyvonalú és liberális hozzá. A Demea házában felnövő másik ifjút, Ctesiphót atyja szigorúan fogja, saját életmódjára igyekszik nevelni. A darabban a két nevelési elv ütközik össze, s úgy látszik, egyik sem teljesen sikeres: Aeschinus is, Ctesipho is (atyáik tudta nélkül) szerelmi ügyekbe keveredik; Bacchist, a citeráslányt, Ctesipho szerelmesét a talpraesettebb és keményebb Aeschinus szerzi meg fivérének azzal, hogy betör a leno házába és erőszakkal viszi haza a lányt, akit gazdája éppen Cyprusba akart szállítani. Aeschinus szerelmese, Pamphila, szegény, de szabad születésű polgárlány, aki - az ígért házasságkötés előtt - bármelyik percben várja gyermekük születését. Vissza